 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Iraki-kuvaiti tárgyalás
|

Dzsidda, 1990. augusztus 1. szerda (AFP) - Semmiféle haladást
sem értek el kedd estig az Irak és Kuvait közötti olajviszály
megoldására a szaud-arábiai Dzsiddában megkezdett tárgyalásokon. Helyi
diplomáciai források szerint az iraki küldöttség ,,igen kemény,,
álláspontra helyezkedet. A két küldöttség következő megbeszélésére -
egy munkaebéd után - szerda délután kerül sor.
Az AFP értesülései szerint a közvetítő Szaud-Arábia azt javasolta, hogy a tárgyalófelek fogadjanak el egy, a jó szándékukat tanusító nyilatkozatot, amely tartalmazná a konfliktus szakaszos megoldására vonatkozó megállapodást, a részletek kidolgozására pedig hozzanak létre vegyesbizottságot.+++
1990. augusztus 1., szerda 06:42
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Iraki - kuvaiti (lásd még mtik1002-t)
|

Dzsidda, 1990. augusztus 1. szerda (Reuter/AP) - Összeomlottak
az Irak és Kuvait kibékítését célzó államközi tárgyalások, amelyeket a
szaudi Dzsiddában tartottak.
Az első jelentések a kudarc okáról csak annyit közöltek, hogy Kuvait nem volt hajlandó olajpolitikája megváltoztatására, illetve területi engedményekre, valamint a háborús adósságok leírására vonatkozó bagdadi követeléseket is vonakodott teljesíteni. Az iraki küldött már el is hagyta Dzsiddát, mielőtt azonban hazautazna a medinai muzulmán kegyhelyet keresi fel. +++
1990. augusztus 1., szerda 14:18
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|