 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Románia - lépés a szabadpiac felé
|

Bukarest, 1990. augusztus 1. szerda (Reuter) - Románia
megtette az első lépést a szabadpiac kialakítása felé azzal, hogy
a parlament elfogadta a privatizációs törvényt - állapította meg a
bukaresti rádió.
A parlamentben két héten át vitatott törvény célja részvénytulajdonosi viszonyok kialakítása. Az állami cégek többsége becsült vagyonának 30 százaléka felett egy újonnan létrehozott privatizálási hivatal rendelkezik majd. A vasútak, a bányák, a hadiipari vállalatok, a víz- és az áramszolgáltatás ez alól kivétel. A törvény felszabadítja a vállalatokat az állami ellenőrzés alól, vezetőikre pedig jóval nagyobb döntési felelősséget ró. Ha egy vállalat rosszul működik, s így értéke csökken, akkor az állam eladhatja részvényeit.
A privatizálási hivatal minden egyes román állampolgárnak 5000 lej (250 dollár) értékű részvényt juttat, amelyet azonban egy éven keresztül nem engedhetnek át másoknak, nem adhatják el, s így értelemszerűen, nem is vásárolhatnak belőlük. A kormány egyelőre még nem munkálta ki a privatizáció teljes programját, amely majd - elemzők szerint - tartalmazni fogja a részvénytranzakciók szabályait is. +++
1990. augusztus 1., szerda 11:02
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|