 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Sztarosztyin és Norwood győzött ... (3. rész)
|

röplabda: ---------
férfiak:
A-csoport: Kuba - Olaszország 3:2 (6, -8, 8, -15, 12) Hollandia - Argentina 3:0 (9, 9, 15)
baseball: ---------
a 3. helyért: Egyesült Államok - Kanada 10:4
a 5. helyért: Puerto Rico - Tajvan 10:7
a 7. helyért: Mexikó - Szovjetunió 14:4
kosárlabda: -----------
nők:
A-csoport: Brazilia - Kanada 78:75 (50:36) Bulgária - Cseh és Szlovák SZK 64:54 (36:27)
B-csoport: Egyesült Államok - Koreai Köztársaság 94:70 (54:34) Szovjetunió - Ausztrália 72:60 (32:25)
jégkorong: ----------
B-csoport: Svédország - Finnország 7:1
műugrás: --------
nők: 1. Gao Min (kínai) 525.78 pont 2. Irina Lasko (szovjet) 510.90 3. Brita Baldus (keletnémet) 494.61 4. Mary Depiero (kanadai) 474.06 5. Zhang Yuping (kínai) és Daphne Jongjeans (holland) 464.46-464.46 7. Ljubov Borogyulina (szovjet) 459.48 8. Kelly McCormick (amerikai) 447.69 (folyt.köv.)
1990. augusztus 1., szerda 08:37
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|