 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Balkantourist közleménye
"Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy jelenleg az
idegenforgalmi főszezon normális mederben zajlik, a Bulgáriába
történő utazást kizáró vagy azt gátló komoly tényezőről nincs
tudomásunk, beleértve a közbiztonsági helyzetet is."
SZER, Magyar híradó:
A SZER és a Kossuth Rádió nézeteltérése
"a Szabad Európa Rádió
kilenc nyelven sugároz műsort. Ezeket kilenc, egymástól független
szerkesztőség készíti. Szerkesztőségek, amelyek erkölcsi,
világnézeti, politikai alapkérdésekben egyetértenek, de a napi
politikai, vagy nemzeti érdeket érintő ügyekben gyakran eltérő, vagy
olykor egymással ellentétes véleményen vannak. Természetes, hogy ez
a véleménykülönség is megmutatkozik a műsorokban. Kétnyelvű, erdélyi
vagy felvidéki hallgatóink a megmondhatói annak, hogy mennyire így
van ez.
"
|
|
|
|
|
|
 |
A hallgatók levelei 3/2 folyt.
|
- Erre a témára egy másik levél kapcsán jövőheti adásunkban még
visszatérünk, mint ahogy svédországi hallgatónk hosszú levelének
idézését folytatjuk a jövő héten, közölve ismertetését svédországi
menekültügyi gyakorlatról. A következőkben Belgiumból érkezett
levélből idézünk, egy Budapesten élő asszonytól, aki fiához ment
látogatóba egy belga kisvárosba. 56 utáni börtönélményeiről ír.
- Nagy árat kellett fizetni azért, hogy a Markó fogházban
emberismeretre tettünk szert. Nekem mai napig rejtély a vádirat
nélküli hat és fél évi büntetésem. Volt idő, amikor nagyon beteg
voltam. Feküdtem a rabkórházban és még ott is azon mesterkedtek,
hogyan lehet ártani. Egy levél kiküldéséért - egy pondró
felajánlotta, hogy értesíti a nővéremet és érdeklődik a gyerekeim
felől, de átadta a fegyőrnek - hónapokig nem kaphattam levelet és
mindent elvontak tőlem. Persze, hogy bennem van a tüske azóta is.
Talán más szemmel látom a világot.
Az egyik Markó utcai cellában egy üzenetet írt egy jeles
személy, akit én már életben nem láttam, de amit a falra vésett, az
bennem maradt egy életre. Idézem: - Ne sírj, ne bízz, ne kérj, ne
várj
Megpróbáltam ehhez tartani magam, és átvergődtem ezen a 32 éven
azóta. És ma is nagyon meg kell küzdenem azért, ha a fiamhoz ki
akarok jönni. Nem kis dolog összerakni egy útravalót abból a kis
nyugdíjból, és még azután is kénytelen dolgozni az sok-sok személy,
akinek nem jön a kiemelt nyugdíj, a potom tízezrek. A párt tudja,
hogy ha betömi a szájukat, akkor nincs mitől tartania. Ez a reform,
ez egy nagy csapda. És még van képük a régi nagy magyarokra
hívatkozni, hogy nem szakad le a Parlament rájuk.
Az én gyerekeimet a gimnáziumtól a katonaságig mindenhonnan
elutasították, éreztették velük, hogy meg vannak bélyegezve. Volt,
amikor nyíltan azt mondta a fiam tanára, ha nem tetszik, mehet az
anyád a Kádárhoz. Nem mentem. És így lett szakmunkás a fiam. Nem az,
amire tehetsége lett volna. És itt is megkínlódik, mint idegen,
nehéz munkával, és amint látom idegfeszültségben, mert itt a munka
megtartás, az bizonytalan. De nem volt helye a hazában. Talán lesz
még egyszer egy valóban független magyar nép. Én ezt már nem fogom
megérni. De reménykedem abban, hogy ismét lesz csodálatos hittel,
akarattal, elszántsággal egy fiatal nemzedék, amelynek példaképe
lesz az 56-os fiatalság. (folyt.)
1989. május 6., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|