|
 |
 |
 |

Hankiss Elemér a tévé körüli pánikhangulatról (1. rész)
|

1990.augusztus 9.,csütörtök - A tévé körüli pánikhangulat
csak részben indokolt. Sok új dolgot kell majd kitalálnunk, de a
munkát nem a semmiből kell elkezdeni - mondta Hankiss Elemér, a
Magyar Televízió nemrég kinevezett elnöke, aki csütörtökön néhány
újságíróval találkozva fejtette ki gondolatait.
Tegyenek fel kényes kérdéseket - kezdte a beszélgetést Hankiss Elemér, s az elsőre válaszolva ismertette kinevezése történetét. Az MDF és az SZDSZ vezetői május elején keresték meg először - a két párt közötti egyezségre hivatkozva - javaslatukkal, ám akkor még nemet mondott, nyolc embert is ajánlott maga helyett. A helyzet azonban úgy alakult, hogy nem maradt más - mindenki által elfogadott - jelölt. A Televízió (és a Rádió) elnökjelöltje ígéretet kapott, hogy részt vehet a médiatörvény és a frekvenciagazdálkodás szabályainak kialakításában, illetve hogy 6 hónapig "teljhatalommal", mindenfajta beavatkozás nélkül irányíthatja az intézményt, s ezután elvállalta a megbízatást.
Nem akarok itt maradni, nem akarok hatalmat - folytatta az elnök -, ezért azt hiszem, lesz elég erőm a szükséges változások végrehajtására. Olyan vagyok, mint egy marslakó, az ellenem irányított kések átszaladnak rajtam. Január 1-től új műsorstruktúrát szeretnék életbe léptetni, de már addig is új adásokat indítunk el - mondta. A televíziónak európai szellemiségűvé kell válnia. Szükség lenne egy, a közép-európai tudatot, ismeretek bővítését szolgáló programra is.
Versenyeztetni szeretném a politikai hírműsorokat - válaszolt Hankis Elemér az MTI kérdésére. Elképzelhető, hogy a műsorok készítésének jogát, vagy a műsoridőt pályázaton lehet majd elnyerni. A győztesekkel is csak meghatározott időre kötnének szerződést. Lehet, hogy egy időben akár két-három Híradót is sugároznak, hiszen csak a többpólusú műsorstruktúra egyenlítheti ki az esetleges torzulásokat. Nem vagyok hajlandó azzal kezdeni a munkámat, hogy fejeket veszejtek mások utasítására - szögezte le az MTV elnöke, s még hozzáfűzte: kinevezésem előtt nagy nyomás nehezedett rám, hogy - hasonlóan az olasz vagy a holland gyakorlathoz - osszuk meg a két csatornát az ellenzék és a kormány között. Meggyőződésem, hogy Magyarországon ennek romboló hatása lenne, ezért ezt a javaslatot nem fogadtam el. (folyt. köv.)
1990. augusztus 9., csütörtök 18:14
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|