|
 |
 |
 |

Duna-Adria államközösség első csúcstalálkozója
|

Velence, 1990. július 31. kedd (MTI-tud.) - Kedden a késő
délutáni órákban Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza
külügyminiszter megérkezett Velencébe, a Duna-Adria államközösség első
csúcsszintű találkozójának színhelyére. A csehszlovák, a jugoszláv, a
magyar, az olasz és az osztrák kormányfő - külügyminisztereik
társaságában - első alkalommal ül le az ötszögű közös tárgyalóasztal
köré.
Jeszenszky Géza külügyminiszter útban Velence felé a sajtó munkatársainak elmondta, hogy a magyar kormány nagy várakozással tekint a Pentagonale keretében megvalósuló, különböző regionális együttműködési formák megerősítése felé. Emlékeztetett rá, hogy az új, mind egységesebbé váló Európát nem egyetlen óriási államként kell elképzelni, hanem a gazdasági, politikai identitásukat megőrző országok szoros együttműködéseként. Ennek keretébe szervesen illeszkedhetnek olyan regionális szerveződések, mint az Alpok-Adria Munkaközösség hagyományaiból kinövő Pentagonále, amely most tartja első ,,csúcstalálkozóját,,. E találkozó - túl azon, hogy véglegesíti az együttműködés politikai kereteit - konkrét, kézzelfogható megállapodásokat is ígér: ilyen az érintett országok közlekedési rendszerének ésszerűbb összekapcsolása, közös autópályák építése is.
Az esetleges újabb országok csatlakozásáról Jeszenszky Géza úgy vélekedett, hogy jóllehet a Pentagonále nyitott óhajt lenni minden, e csoportosuláshoz nem tartozó országgal szemben, azonban nem cél az ötszög túlzott kibővítése, mert az óhatatlanul nehézkessé tenné az együttműködést. Más országok felé szerencsésebbnek tűnik további együttműködési formák keresése.
A csúcstalálkozó hivatalos programja szerdán délelőtt kezdődik a velencei San Giorgio Maggiore szigetén, az öt külügyminiszter azonban már az érkezés után munkához látott, az esti órákban pedig az ötszög valamennyi résztvevője közös vacsorán vesz részt. +++
1990. július 31., kedd 19:43
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|