|
 |
 |
 |

Felcím: Az Országos Érdekegyeztető Tanács
|

Főcím: Tárgyalási minimum: a minimálbér
Budapest, 1990. július 30. Hétfő (MTI-Press)
A kormány javaslatára és a szakszervezetek kezdeményezésére szerdán összeül az Országos Érdekegyeztető Tanács. Miről is lesz szó ezen a mostani tanácskozáson? Ismeretes, a kormány korábban már megvitatta és mintegy "megajánlotta" az 5100 forintos minimálbért. A szakszervezetek felmérve az infláció mértékét, s a megélhetési költségeket, - egymásközt - megállapodásra jutottak, hogy a tárgyalások során a kiindulási alap: 5700 forintos minimálbér.
Meglehetősen nagy a távolság a két összeg között, s ha egy kicsit elvonatkoztatunk, akkor kiderül, hogy nemcsak a két összeg között nagy a különbség, hanem a kormány és a szakszervezetek között is. Dr. Antall József miniszterelnök több ízben kijelentette már, hogy nem kíván a szakszervezetekkel érdemi tárgyalásokat folytatni, nincs szükség "csúcstalálkozókra", az érdekvédelmi konfliktusok feloldása és megoldása nem a kormány és a szakszervezetek, hanem a munkavállalók és a munkáltatók feladata, s ebben az érdekegyeztetésben van hatalmas szerepük a szakszervezeteknek. Napjaink kérdéséhez persze hozzátartozik az is, hogy kik, milyen szervezetek tartoznak az általános és összefoglaló fogalomba: szakszervezetek. Mert ahogy mindennapi politikai életünkben érvényesül a demokratikus pluralizmus, úgy kell tudomásul venni, hogy egyre több szervezet alakul érdekvédelmi céllal, s ha a szakszervezetekről szólunk, akkor az nem az egykori monolitikus és állampárthoz kötödő egyetlen szakszervezetet jelenti, hanem a SZOT jogutódjaként létrejött MSZOSZ mellett a Független Szakszervezetek Ligáját, a munkástanácsokat, a különböző szakszervezeti tömörüléseket, a Szolidaritás Szakszervezeti Szövetséget, s az egyre több új érdekvédelmi formációt.
Alcím: Jog és érdekvédelem
Ki fog kivel tárgyalni? Az új Országos Érdekegyeztető Tanáccsal kapcsolatban ez a legfontosabb és a leglényegesebb kérdés. A mostani tanácskozáson tehát, nem csupán az egy millió embernél többet érintő minimálbérről folyik majd a vita, hanem arról is, hogy milyen jogosítványai lesznek ennek a tanácskozó testületnek, s minden bizonnyal az is szóba kerül, hogy milyen feltételek mellett lesz valóban hatékony és működőképes a testület. (folyt.)
1990. július 30., hétfő 12:55
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|