|
 |
 |
 |

Volt román vezetők pere
|

-----------------------
London, 1990. július 20. (BBC, Panoráma) - Miután tavaly decemberben Ceausescu elnököt és feleségét rögtönítélő bíróság elé állították majd kivégezték -, az egykori rezsim számos vezető alakját is bíróság elé állították. Néhányukra súlyos börtönbüntetést szabtak ki, de számos ügyben még mindig folyik a tárgyalás, mivel a vádhatóság nehezen tudja bizonyítani a vádlottak bőnösségét. A romániai perekhez Fodor György, a kelet-európai ügyek szakértője fűz kommentárt:
- Amikor Ceausescut megbuktatták, minden amellett szólt, hogy felelősségre kell vonni. Bármelyik kommunista vezetőnél nagyobb személyes felősség terhelte mindazokért a szenvedésekért, amelyekben uralma alatt a román népnek osztályrésze volt. Emellett ő rendelte el a tüntetők lemészárlását is a decemberi események alatt.
Egyesek, akik meghozták a döntést Ceausescu és felesége azonnali bíróság elé állításáról -, ezt, és kivégzésüket azzal indokolják, hogy féltek attól: Ceausescu támogatói - akik akkor még harcban álltak az új vezetéssel - esetleg visszahelyezik őket a hatalomba.
Az ennek még a gondolatától is reszkető románok megkönnyebbüléssel fogadták a zsarnok halálhírét. De az a tény, hogy a Ceausescu-házaspár ügyében nem került sor rendes bírósági eljárásra, kihatással van az azóta lefolytatott ügyekre is. Először is: reménytelenül homályossá vált, hogy kit terhel a felelősség a tüntetőkkel szembeni fegyverhasználatért - s ez különösen áll a temesvári mészárlásra, amely még Ceausescu megbuktatása előtt történt. A hadsereg - elutasítva a bűnrészesség vádját - a felelősséget teljes egészében a Securitatéra hárítja. (folyt.)
1990. július 20., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|