|
 |
 |
 |

A keletnémet sport fájdalmai és visszatérései
|

1990. július 20. péntek (ADN) - Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy ne érkezne hír a keletnémet sport elkeserítő helyzetéről. A sporthivatal pénztelensége miatt a közelmúltban több sportvezető, edző, szakember és alkalmazott kapta meg felmondását, s az elbocsátási hullám elleni tiltakozásul a hét elején többszázan tüntetteke.
A jelenlegi helyzetről az ADN keletnémet hírügynökségnek Jochen Grünwald, az NDK Testnevelési és Sporthivatalának (DTSB) főtitkára nyilatkozott.
- Az NDK sportja elérte a fájdalomküszöböt - mondta. - A mélyponton vagyunk. Innen csak úgy tudunk felemelkedni, ha minden támogatást megkapunk. A nehézségek ellenére azonban úgy vélem, a két német állam egyesüléséig sem szabad lemondanunk arról, hogy versenyzőink a nemzetközi porondon szerepeljenek. Ugyanolyan elszántsággal végzik edzéseiket, mint korábban, ezért továbbra is képesnek tartom őket kiemelkedő eredmények elérésére.
x x x
Panaszkodnak a röplabdázás vezetői is, ugyanis az elmúlt idényben is már több mérkőzést szinte üres csarnokokban játszottak. A közönség elpártolt a sportágtól - mert nem volt kiért kimenni a találkozókra. Azok a játékosok ugyanis, akik korábban a válogatott kulcsemberei voltak, nyugati klubokhoz igazoltak. Ott biztosítva látták jövőjüket. Ha az eligazolási folyamat nem marad abba, félő, nem lesznek csapatok a bajnokságban.
x x x
A gondok mellett vannak biztató jelek is. Több, egykor elsorvasztott, és visszafejlesztett sportág, például az öttusa, az íjászat, a vizilabda, az asztalitenisz vagy a tekézés újraéledéséről is lehet hallani mostanában.
A tekézők például több mint tizévi szünet után szerepeltek ismét a májusi világbajnokságon. A kaucsuklabda mesterei több mint két évtizedes ,,kényszerpihenő,, után térnek vissza a tavaszi EB-n a nemzetközi porondra, a fiatal korosztály tagjai pedig a szombaton kezdődő ifjusági és serdülő Európa-bajnokságon állnak a zöld asztalok mellé Hollabrunnban. A keletnémet csapatok ujra indulnak a BEK és az ETTU Kupa ősszel kezdődő ujabb küzdelmeiben.+++
1990. július 20., péntek 13:23
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|