|
|
 |
|
 |
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
|
München, 1989. december 23. (SZER, A munka világa) - Hajnal
László Gábor írása következik:
- A fegyencek, rabok kizsákmányolása nem mai keletű és még
kevésbé kommunista találmány. Az viszont tény, hogy napjainkban a
szocialistának nevezett országokban szigoró következetességgel a
bűntetés súlyosbítása gyanánt alkalmazzák a kötelező munkát.
Elsősorban nem a dolgoztatásuk tűnt helytelennek, sokkal inkább a
hozzáfűzött magyarázat elgondolkodtató miszerint, a nevelésük
érdekében kell hasznos cselekvésre bírni őket, mert már a börtönök
atyja John Howard is azt hangoztatta a XVIII. század végén: "tedd
szorgalmasakká az embereket és becsületesek lesznek".
Szépen csengő kijelentés ez, csupán az a baj vele, hogy nehezen
megvalósítható óhaj marad, hiszen a munka kényszer jellegének érzete
nem pusztán a börtönben kezdődik, de a naplopás általában az
elítéléséhez vezet és a fegyintézetbe kerülve már nincs húzódozás,
tessék-lássék pecsmegelés. Érdekes körforgás ez és ha a
magyarországi helyzetet vizsgáljuk, rögtön szembeötlik az a
kérdőjel, hazánkban a rabnak joga, vagy kötelessége a munkavégzés?
Egy 1946-os rendelettel kezdetét vette a kényszermunka intézménye és
1949 óta börtönvállalatok is, a tervgazdálkodás általános szabályai
szerint, a tervutasításoknak megfelelően dolgoztatnak -
következésképpen a cél nem a nevelés, sokkal inkább a termelés. Hogy
mit kapnak ezért cserébe? Évtizedeken át főleg találgatni lehetett
és a szabadulók elbeszéléseire hagyatkozni atekintetben, hogy mennyi
induló tőkével kezdhetnek új életet. A Gyorsuló idő sorozatban
1987-ben napvilágot látott: Szervezett dilemmánk a börtön című
kötetében Lukács Tibor, pendítgeti a problémákat - de túl sok
ismeretlen adatot nem közöl. Annál több tényt lelhetünk a Figyelő ez
év november 23-iki számában olvasható elemzésben, Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza.
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
|
|
- Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben - 1.folyt.
|
A helyzet az, hogy a bűntetés-végrahajtás valószínűleg a teljes
foglalkoztatási kényszer miatt egyszerűen bérbe adja az elítéltek
munkaerejét - bérlő pegig jócskán akad, nem rossz üzlet ez az állami
vállalatoknak. Így jóval olcsóbban jutnak munkaerőhöz, bár az is
igaz ez a munkaerő többnyire gyengén képzett és a termelésben
alig-alig érdekelt.
A börtönök forgalma évente körülbelül 40 ezer fő és ezek 92
százaléka végez fizikai munkát, javarészt alacsonyan kvalifikált
tennivalókat kapnak. Labda és ágynemű varrás, géz és kötél készítés,
de kerülhetnek bútorüzembe, konzervgyárba, gabona és
gyümölcstermelésbe, állattenyésztésbe, vasműbe. Az idézett cikkből
azt is megtudhatjuk, hogy a rabkeresetből először is levonják a
tartási díjat, naponként 47 forintot, aztán a 43 százalékos
társadalombiztosítási járulékot, kifizetnek az elítéltnek 60
forintot és a többiből a bérként kapott 800-1200 forintos napi
illetményből nyereség lesz. A börtönigazgatók évenként 300-400 ezer
forint prémiumot is kaphatnak. Jövedelmező állás ez, s akik szóvá
teszik, mint Tolnai Kálmán nyugalmazott ezredes, azokat sietve
menesztik, fenyegetésekkel igyekeznek hallgatásra bírni a
visszaélések fátylait lebegtetőket.
Félreértés viszont ne essék. Nem a rács mögé került bűnözők
fogadatlan prókátoraként mondogatjuk, hogy mily embertelen
cselekedet a dolgoztatás. Széndékunk éppen az ellenkező, nem a
kötelező munkavégzést vétózzuk, hanem az olyan robotoltatást, hogy a
többéves szabadságvesztésüket letöltők is alig néhány ezer forinttal
kerülnek utcára, amiből kénytelenek kihúzni az első fizetésükig.
Nem véletlen, hogy a férfiaknál, hatvan, a nőknél 40 százalék
volt visszaeső 1988-ban. A pálhalmi börtönben idén november 9-ikén
több száz elítélt sztrájkkal tiltakozott az alacsony munkabérek
miatt, hiszen a kézhez kapott 60 forintból még spájzolni is alig
lehet, nem hogy takarékoskodni. Ha netán mégis bankbetétet váltanak
azt a bűntetés-végrahajtás kezeli, de a kényszerűségből tartósan
lekötött összeg kamatait nem a rabok kapják, annak lábakél.
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
|
|
- Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben - 2.folyt.
|
Ez az igazi kiszolgáltatottság, a joggal pellengérre állítandó
tisztességtelenség, ami persze a bő négy évtizeden át létező
börtönorzságban nem egyedi eset. Az 1945-ös népbírósági ítéletek
sokasodásától napjainkig sok százezren tapasztalhatták meg az
internálások, kitelepítések borzalmait. Milliókat sápolhattak
békekölcsönökkel, levonásokkal, kommunista műszakokkal, túlórákkal,
normarendezésekkel, és most az ország lakosságát egyötödét kitevő
nyugdíjasok kerülnek a megélhetés mezsgyéjére. Egy végig dolgozottt
élet után kell nyomorogniuk. Mind gyakoribb eset, hogy az éhező,
kitaszítottak, hajléktalanok, kisebb svindlik elkövetésére
vetemednek, mert szeretnének a biztonságot jelentő börtönbe kerülni,
ahol van étel, saját ágy. Az pedig oly mindegy, hogy éhbérért,
rácsok mögött vagy azon innen kell dolgozniuk. +++
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|