|
 |
 |
 |

MSZMP-MDF tárgyalása és a Jurta Színház-beli értekezlet
|

(Gadó György) München, 1989. január 21. (SZER, Világhíradó) - A Magyar Demokrata Fórum képviselői tegnap a demokrácia megvalósításának a lehetőségeiről tárgyaltak a Politikai Főiskolán a párt megbízottaival. Bíró Zoltán a Fórum párttá alakulásának lehetőségéről elmondta, hogy az kizárólag az ország pillanatnyi érdekeitől függ. Szabad György sürgette az alkotmányozó nemzetgyűlés mielőbbi összehívását az új alkotmány megszövegezése és elfogadása érdekében. Madarász Tibor a párt képviseletében ellenezte az idő előtti választásokat. Mint mondotta: nem az MSZMP hatalmának meghosszabbítása érdekében, hanem megfelelő előkészítés céljából. Andics Jenő szerint a társadalomnak kell eldöntenie, hogy van-e még hitele a pártnak. A Demokrata Fórumot képviselő Csengey Dénes szerint a pártnak tudomásul kell vennie a vereségét, és meg kell osztani a hatalmát - lemondva a politikai vezető szerepről. Lezsák Sándor nehezményezte, hogy az elmúlt korszak vezető politikusai magas nyugdíjat élveznek. Lezsák szerint tárgyalni lehet a hatalommal, de barátkozni nem. Ugyancsak pénteken tartották meg a budapesti Jurta Színházban az alternatív szervezetek tanácskozását, amelyről Gadó György tájékoztatja hallgatóinkat: - Akiknek hatalmuk van, nem élvezik a társadalom bizalmát - akik mellett a bizalom megnyilatkozik, semmi hatalommal sem rendelkeznek. A hatalom számára ebből a helyzetből az lenne a jó, ha társulnának vele a közbizalom birtokosai - körülbelül így exponálta fejtegetéseit Molnár Péter, a FIDESZ egyik vezetője a Jurta Színházban pénteken este. A nézőteret megint falak repedtségéig megtöltő közönség előtt arról folyt a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság rendezte vita: kell-e és lehetséges-e új kiegyezés? Az eszmecserét, és a hangulatot érezhetően fűszerezte az a tény, hogy az MSZMP képviseletében is megszólalt valaki. Molnár János, a Párttörténeti Intézet helyettes igazgatója, aki korábban művelődésügyi miniszterhelyettes is volt, és számos tanulmányt publikált 1956-ról, mint ellenforradalomról. Elsőként elhangzott felszólalásában úgy vélekedett, hogy egyelőre sem pártja, sem a vele szemben felsorakozó szerveződések nincsenek abban a helyzetben, hogy kiegyezésről tárgyalhassanak. A téma ennek ellenére ott van a társadalom légkörében, és nem véletlen, hogy ez hangot kapott mind a miniszterelnök szavaiban - amely egyszer egyfajta koalícióra hívta fel a független politikai erőket, mind pedig az Új Márciusi Front javaslatában - amely a párt és a társadalom önszerveződését képviselő csoportok elindítható tárgyalásoknak keretéül Országos Nemzeti Bizottságot kíván létrehozni. Érdekes, hogy a TDDSZ már kedvező - habár óvatos megfogalmazású választ adott az Új Márciusi Frontnak, és hasonlóképpen reagált a Szabad Demokraták Szövetsége is. Am mind az ő megnyilatkozásukban, mind a társadalom szervezetlen, de ellenzéki hangulatú köreiből kihallatszik az az aggodalom, hogy a tárgyalásoknak ezt a javasolt keretét a hatalom az ellenzék megosztására, manipulálására, a közvélemény félrevezetésére használhatja fel. Ilyen és hasonló megfontolások vezették Csurka Istvánt, és most hadd térjek vissza Jurta Színházban lezajlott vitára. Aki a Magyar Demokrata Fórum nevében kijelentette: az MDF komolyan sem veszi a nemzeti bizottság felállítására tett javaslatot. A szervezet megbízottai - mint mondotta - vele együtt hasonló értelműen nyilatkoztak azon a megbeszélésen is, amely ugyancsak pénteken került sor az MSZMP és az MDF között a Társadalomtudományi Intézetben. Bármi legyen is a javaslattevők szándéka, az MDF manipulációs eszköznek tekinti az indítványt. - Valódi kiegyezés alapjait kell lerakni, de ez álkiegyezés. Csalogatnak bennünket - folytatta Csurka István - gyertek ide libuskáim. Hát, mi nem szándékozunk odamenni. Rokonvéleményt hangoztattam magam is. Molnár Péter és Csurka István megállapításával összhangban a kormányzat pozitív tetteit hiányoltam, amelyek némi bizalmat ébreszthetnének. A különböző törvénytervezetekben jelentkező reakciós irányzatról is szóltak, mely demokratizálás címén burkolt, de hathatós módon jogok korlátozását akarja elérni. És ha a hallgatóság élénk tetszését váltotta ki az a mondat, hogy a hitelt érdemlő tárgyalásoknak személyi előfeltételeik is vannak, és Grósz Károlyban, vagy Horváth Istvánban mint tárgyalópartnerben nem lenne bizalmam - úgy itt nem nekem, hanem Grósz és Horváth ellen tapsoltak. Egy hozzászóló, aki hangsúlyozta hogy párttag, úgy fogalmazott, hogy a mai vezetés egyenes ági leszármazottja az előzőnek, és már ezért sem kerülheti meg a felelősség kérdését, amelyet a pártnak szegez a társadalom. Mindez természetesen nem azt jelenti - hisz ez világosan kitűnt a vitából, hogy konfrontációra kellene törekedni, és tárgyalásokra nem volna szükség. A kiegyezés felé kell magunkat terelni - mondta Csurka is - de nincs kikísérletezve, hogy ezen az úton elérhetjük-e egy demokratikus forradalom céljait? Márpedig egy nemzetnek a maga lelki erősségéhez szüksége van győztes forradalomra, történelmi sikerélményre. Tehát egy történelmi kísérletet kell folytatni. Szabó Miklós történész, aki a Szabad Demokraták Szövetsége részéről mondott vitaindítót, a megkötendő kiegyezés tárgyául éppen a hatalom megosztását nevezte meg. Ez az ellenzék intézményesítését is magában foglalja, nem jelenti tehát a függetlenek belépőjegyét valami kormánykoalícióba. Az ehhez vezető tárgyalások előfeltétele - mondotta - a párt mondja ki elvi határozatban: politikai kérdéseket csak politikai módszerekkel kíván megoldani - hatalmi eszközök és erőszak nélkül. Az önszerveződő társadalomnak ki kell kényszerítenie ehhez az erőszakszervezetek bizonyos mértékű leépítését. A mindvégig érdekfeszítő, és nagy figyelemmel követett vita sok kérdést nyitva hagyott, ami a tárgyalt problémák bonyolultságából következik. De egyértelműen oda jutott, hogy olyanféle összefogásra se szükség, se lehetőség nincs, amilyet a miniszterelnök kíván. Sürgető szükség van a komoly tárgyalásokra, de az MSZMP-nek kell hitelt érdemlő módon megtennie a kezdeményezést - és ez nem lehet pusztán taktikai jellegű. +++
1989. január 21., szombat
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|