|
 |
 |
 |

A magyar jogrendszer átalakítása
|

(Vadász János) München, 1989. január 11. (SZER, Mérlegen) - Kedves hallgatóim! Egy héttel ezelőtt kezdtem meg a Mérleg műsorában a hazai tulajdonviszonyok kritikus vizsgálatát. Megértésüket kérem azért, hogy a második, befejező részre ezúttal nem most, hanem mához egy hétre kerül sor. A változást indokolja egy időszerű tanulmány, amely a magyar jogrendszer idén esedékes átalakításával foglalkozik. Azért időszerű, mert ezen a héten kerül sor az Országgyűlésen ennek első aktusára: az egyesülési törvényjavaslat tárgyalására. Mérlegen a jogrendszer átalakítása - buktatók és kérdőjelek között. Idén új alkotmányon kívül az új törvények, jogszabályok légiója vár kidolgozásra és parlamenti jóváhagyásra - legalábbis a hatalom által lefektetett menetrend szerint. Néhány jogos kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: Kinek használ ez a menetrend, milyen zűrzavar forrása lehet? Hogyan lehet a zűrzavart megelőzni, a buktatókat elkerülni? Ezekre a kérdésekre keres választ Demszky Gábor független hazai lapkiadó, aki jelenleg ösztöndíjjal Amerikában tartózkodik. New Yorkban készített írását olvassa fel: - 1989 a politikai döntések éve lesz, és a rendszer egészét érintő elhatározások a jelek szerint jogi köntösben fognak megfogalmazódni. Az ok világos: a magyar jogrendszer jogáganként és egészében véve is recseg-ropog, intézményei az elkerülhetetlen változások kerékkötőivé váltak. Az alapvető szabadságjogok egy év óta a politikai viták kereszttűzében állnak, anélkül hogy eddig bármi változott volna. A viták kimenetelét az határozza meg, hogy a politikai jogokat korlátozó törvények még érvényben vannak - az 1936-os szovjet alkotmány magyar másával együtt. Négy törvénytervezet ceremoniális felülvizsgálata - a feszültségeket oldó célzattal - ugyan már 88 derekán elkezdődött, de a döntések 89-re halasztódtak. A vitáknak az adott dinamikát, hogy a résztvevő társadalmi csoportok hajlandóak voltak a jogi köznyelv használatára: jogban fejezték ki magukat. A következő bejelentések- adtak okot a bizalomra: A szovjet típusú jogrendszer alaptörvénye: az 1949-es alkotmány, s rövid időn belül a történelmi relikviák közé kerül - hallhattuk nemrégiben az igazságügyminiszter-helyettestől. Az egyesülési és gyülekezési törvény elfogadását követően a választójogi törvénytervezet, a népszavazásról, a nemzetiségek jogairól szóló tervezetek, és az új sajtótörvény kerül a képviselők elé. Az államminiszter által beterjesztett csomagterv nem kevesebb, mint 20 új törvényt sorol fel. Az elmúlt év tapasztalatai bennem aggályokat ébresztettek. A felgyorsított törvénykezési menetrend szakszerűségi szempontból sem lehet megnyugtató, az igazi problémát nem az elvégzendő munka mennyisége okozza. Baj van magával a törvényhozóval: a parlamenttel, mert nem alkalmas a valódi képviseleti munkára és baj van a menetrenddel, mert a részfeladatokat, a politikai jogok szabályozását, az új alkotmány elfogadása előtt kívánja megoldani. Ennek pedig az az oka, hogy a politikai és alkotmányjogi kérdések állandóan összekeverednek, nincsenek kellőképpen különválasztva ebben a menetrendben. A megfelelő sorrend a politikai alapelvekben való megegyezés, ennek alapján az új alkotmány kidolgozása, és azt követően az egyes törvények kidolgozása lehetne. De vegyük sorra az államminiszter hosszú listájával szembeni kifogásokat. A parlamenti munka a legutóbbi választások óta reflektorfényben folyik. Hozzájárult ehhez legújabban az Elnöki Tanács helyettesítő jogkörének megszűnése, és az ülések nyilvánossá tétele is. De már nemcsak az Országgyűlés kirakatba állításának, hanem a közvéleménnyel való éles konfrontálódásnak is tanúi lehetünk. Világossá vált, hogy ez nem a modern reformkor parlamentje, hanem az ancien régime intézménye. Már születésekor, az 1985-ös választások során kialakult egy súlyos bizalmi válság vele szemben, de a független jelöltek kiszorítása akkor még nem mozgósította a szélesebb közvéleményt. A vízlépcső ügyében folytatott sikertelen kampány és a szégyenletes szavazási eredmény viszont megtette a magáét. Sikeres aláírásgyűjtési akció indult két képviselő visszahívásáért, és óriási lökést kapott az Országgyűlés döntését felülvizsgálni hivatott, népszavazást követelő mozgalom. A magyar parlamenttel kapcsolatban egyre kevésbé lehet a méltóságteli, népképviseletre hivatott intézmény látszatát kelteni. De baj van ezzel a zsúfolt törvényhozási menetrenddel más tekintetben is. A törvények előkészítése és a viták lebonyolítása szempontjából az 1988-as tapasztalatok kiábrándítóak. Az év végére zavaros és ellentmondásos helyzet alakult ki. Az igen konzervatív, az egypártrendszerű diktatúra követelményeihez igazított, s még az 1983-as törvényhez képest is visszalépést tartalmazó választójogi törvény vitái még javában folytak, amikor az igazságügy-miniszter már a többpártrendszert kilátásba helyező egyesülési törvény beterjesztéséről nyilatkozott. Ez a november 11-i bejelentés, - amely a Politikai Bizottság és a kormány álláspontjának megváltozását tükrözte - megkérdőjelezte az egész választójogi tervezet - és főképpen a róla folytatott vita értelmét. (folyt.)
1989. január 11., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

A magyar jogrendszer átalakítása - 1. folyt.
|

A választójogi tervezetet elsodorták az események. Nyilvánvalóan másképpen kell lebonyolítani a választásokat, ha pártok is indulhatnak. 1988-ban még csak két szövegtervezet között tapasztalhattunk ilyen ellentmondást. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy az év végére - Pozsgay Imre előrejelzése szerint - közel 20 törvénytervezet szövege fog a szakmai és laikus szervezetek között keringeni. Ugyanakkor az új alkotmány munkálatai és vitái is keresztezik ezt a sokváltozós hálót. Nem nehéz megjövendölni, hogy ebből még az alkotmányjogászok számára is áttekinthetetlen helyzet jön létre. Véleményem szerint a bajokat a politikai és alkotmányjogi kérdések összekeverése okozza. Az alkotmány szövege nem szakmai ügy. Erről is kétségeim vannak, amikor a magyar sajtóban azt olvasom, hogy 10 tudományos munkabizottság hozzálátott az alkotmány felülvizsgálatához, és az Igazságügyi Minisztérium máris egy alkotmányjavaslattal állt elő. Az alapelvek még tisztázatlanok, de a részlet-elgondolások már megvannak? A logika ugyanaz, mint az elvetélt törvényjavaslatoknál. Ugyanakkor, mire az új alkotmány az Országgyűlés elé kerül, ennek a lejártatott intézménynek már nem lesz elegendő tekintélye a meggyőző, legitimáló gesztushoz: az alkotmány kibocsátásához. De mi az oka ennek az erőltetett menetnek? A legfontosabb magyarázat talán az, hogy a párt reformhirdetői sem tudnak szembenézni az új politikai helyzet kihívásaival, követelményeivel és az új szervezetek térfoglalásával. De a törvénykezési játszma nemcsak időhúzás. Az apparátus számára a hosszú távú törvények a stabilitás érzetét keltik, és megnyugtató, hogy a szabadságjogokról folytatott vitákat eddig még a közvélemény is pozitívan fogadta. Ugyanakkor: ha a részkérdésekben elérhető valamiféle látszólagos egyezség, akkor az alkotmány szövegezésénél ezekből a részelemekből lehet kiindulni, és a törvényeket építőkockaként lehet felhasználni. Ez az építmény azonban könnyen összeroskadhat. A valódi rendezésnek nem a politikai látszatstabilitás megőrzésére kellene törekednie, hanem az alaptörvény demokratikus elfogadásához kellene feltételeket teremteni. A mai helyzet alapeleme, hogy az új, független szervezetek - rendezetlen jogi státuszuk miatt - nem vehetnek megfelelő súllyal és befolyással részt az alkotmányjogi vitákban. Az Országgyűlés felhatalmazása esetén a kormány rendeletek kibocsátásával segíthetne ezen. Rövid úton engedélyezhetné az újonnan alakult tömegszervezetek, pártok és szakszervezetek működését, és biztosíthatná működésük technikai feltételeit. Az Országgyűlés felhatalmazása alapján a választójogi törvény rendeleti módosítása biztosíthatná az új politikai szervezetek számára a jelöltállítás lehetőségét a következő - ugyancsak rendeletileg előrehozott - választásokon. Átmeneti helyzetben élünk, amelynek velejárója lehet a rendeleti kormányzás. Ez a politikai helyzet szülte átmenetiség a közvélemény előtt kellőképpen indokolja a rendeleti szabályozást - ha az időleges hatályú rendeletek a demokratikus kibontakozást szolgálják. A kérdés csak az, hogy valóban létezik-e a partnerségen alapuló nemzeti megegyezés szándéka? Jogi és technikai megoldásokat - meggyőződésem szerint - a törvénykezési színjáték kikerülésével is lehet találni. +++
1989. január 11., szerda
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|