|
 |
 |
 |

Fidesz választási gyűlése Nyíregyházán
|

1990. szeptember 18., kedd - A közvélemény segítségét kérte
az ellenzéki pártok hatékonyabb parlamenti törvényalkotó munkájához
Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője kedden este Nyíregyházán, a
művelődési központ színháztermében tartott választási gyűlést. Mint
ugyanis a korábbiakban kifejtette: aggodalommal tekint az
Országgyűlés október-novemberi ülésszaka elé, amikor várhatóan a
föld és a privatizációs törvénytervezet a Ház asztalára kerül. Az
említett törvények megalkotásához az érvényben lévő alkotmány
szerint elegendő az egyszerű szótöbbség, így félő, hogy az ellenzéki
pártok javaslataiknak nem tudnak majd érvényt szerezni a
Parlamentben. Pedig a konszenzusra nagy szükség lenne, hiszen
alapvetően fontos hosszú távra szóló rendelkezések elfogadásáról
lesz szó. Az új föld- és privatizációs törvénynek éppen ezért
olyannak kellene lennie, amelynek kialakításában valamennyi párt
megegyezésre jut.
Orbán Viktor szerint a kormánykoalíció várhatóan nem veszi majd figyelembe az ellenzék javaslatait, s ennek megakadályozására a többi pártnak nincs más eszköz a kezében, mint a közvélemény. A Fidesz frakcióvezetője ezért hangsúlyozta: csak a lakosság teremthet olyan hangulatot, amely garantálhatja, hogy mindenkinek megfelelő föld- és privatizációs törvény születhessen. A nagygyűlés résztvevőit ezért arra szólította fel, hogy adjanak majd hangot véleményüknek, fogalmazzák meg bátran minden fórumon, milyen törvényt szeretnének a két igen fontos gazdasági kérdésben. (MTI)
1990. szeptember 18., kedd 20:41
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|