|
 |
 |
 |

A Kisgazdapárt soha nem lesz alvállalkozó vagy szekértoló -
Kisgazda-nagygyűlések Debrecenben és Nádudvaron
|

1990. szeptember 16., vasárnap - A Független Kisgazdapárt
nem csak a parasztság pártja, hanem a célkitűzéseit elfogadó
munkásságot és értelmiségieket is tömörítő nemzeti gyűjtőpárt kíván
lenni - hangoztatta Cseh Sándor országos alelnök a párt vasárnap
Debrecenben tartott választási gyűlésén.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében lezajlott választási rendezvény másik szónoka Rajkai Zsolt országos alelnök, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára a törvényhozás munkájáról szólva kijelentette: Magyarországnak nincs tiszta ellenzéki pártja. Az ellenzék tudja: ha a kormány ellen fordul, az egész nemzet ellen lép fel, így csak apróságokban mernek vitát kezdeményezni. Ezért tűnik úgy, hogy a Parlamentben csupán a vizet gereblyézik. Az államtitkár a zöld- és vörösbárókat tömörítő Agrárszövetség, illetve a Fidesz mellett a Szabad Demokraták Szövetségét nevezte a Független Kisgazdapárt legnagyobb ellenfelének. Az SZDSZ, szerinte, a mostani nagybirtokrendszernél még nagyobbat akar. A tsz-ek körül - mondotta - már ott ólálkodnak a sok esetben nem is országunkból való felvásárlók. Soha annyi földönfutó, nincstelen nem volt Magyarországon, mint amennyi akkor lenne, ha kialakulna az új nagybirtokrendszer - mondta Rajkai Zsolt.
Ómolnár Miklós országgyűlési képviselő pártja legfontosabb céljaként fogalmazta meg a kisember méltóságának a magántulajdonon alapuló visszaadását. Nem lehet hiteles az új magyar demokrácia - vélekedett -, ha nem tud elszámolni a múlttal, s nem szolgáltat elégtételt a kisemmizetteknek.
,,Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,, - idézte Arany Toldiját Zsíros Géza országgyűlési képviselő annak a szerepnek, helyzetnek a jellemzésére, amelyet a Független Kisgazdapárt a kormánykoalícióban vállalt és betölt. Pártja - mondotta - mindig korrekt politikai partner volt, de soha nem lesz alvállalkozó, vagy szekértoló. A gazdálkodókat nem lehet sokáig bizonytalanságban tartani, s ez nem egy párt türelmetlensége, hanem a természet törvénye. Új honfoglalás előtt vagyunk, amikor a föld eltartóképességét a többszörösére kell emelni - mondotta. (folyt.köv.)
1990. szeptember 16., vasárnap 15:06
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|