|
 |
 |
 |

A koalíciós pártok választási nagygyűlése - Surján László
|

1990. szeptember 11., kedd - Választási nagygyűlést
tartottak kedden este a Ferencvárosi Művelődési Házban a koalíciós
pártok. A szónok Surján László népjóléti miniszter, a
Kereszténydemokrata Néppárt elnöke volt.
Hangsúlyozta, hogy a Magyarországon folyamatban lévő változások az önkormányzati választásokkal záródnak le. E változások három pillérre támaszkodnak: a márciusban megtartott szabad parlamenti választásokra, a most soron lévő önkormányzati választásokra, és legalább ilyen súllyal jön számításba az a folyamat, amelyben a gondolkodásról leszoktatott emberek a politikai változások közben szabad, felelős állampolgárokká válnak. Emlékeztetett arra, hogy az előző rendszer a választott testületeknek csupán formális beleszólási jogot biztosított a településeken élők fontos dolgaiba. Azzal a hasonlattal élt, hogy a tanácsokkal, a látszatdemokrácia e közismert eszközeivel az előző rendszer tulajdonképpen elfedte a lakóterületek problémáit, valódi történéseit. Az országban ugyan mindenki becsületesen végezte a munkáját, az egész ország azonban mélységes válságba, csődbe jutott. Éppen ezért az elkövetkezendő önkormányzati választások után az embereknek saját maguknak kell kezükbe venni sorsuk irányítását, maguknak kell kormányozni közvetlen környezetüket, és kívánatos, hogy a közéleti felelősséget az egész ország átérezze.
A koalíció pártjai a jelöltállításban egységesen lépnek fel, de a választópolgárokat kérte, hogy a pártlistákon a számukra legszimpatikusabb pártra szavazzanak. Az önkormányzati választásokon ugyanis újra megmérettetnek a pártok, és a leadott voksokban egyben a tavaszi parlamenti választások óta eltelt egész időszakot is értékelik.
Varga László, a KDNP társelnöke kifejtette, hogy az önkormányzati választások mérföldkövet jelentenek azon az úton, amelynek során a nyugat-európai közösség felé tart Magyarország. A magyar nép az eddigi politikai folyamatokban nagyon bölcsen, higgadtan, megfontoltan viselkedett, ezt a gyakorlatot kell folytatni az előttünk álló helyhatósági választások során is. A demokratizálódási folyamat az önkormányzati választásokkal befejeződik ugyan, de a folyamat akkor zárul le véglegesen, ha az állampolgárok valóban kezükbe veszik az ország tényleges irányítását. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 21:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|