|
 |
 |
 |

Ülésezett a Fővárosi Választási Bizottság
|

1990. szeptember 10., hétfő - A Szabad Demokraták Szövetsége
bejelentette a Fővárosi Választási Bizottságnak, hogy a köztársasági
elnökké választott Göncz Árpád megüresedett képviselői helyére Gaál
Gyula, 32 éves közgazdászt, a Pénzügykutató Rt. munkatársát
javasolják.
Az elmúlt napokban Keresztes Sándor vatikáni nagyköveti kinevezése miatt ugyancsak megüresedett egy KDNP-képviselői hely is a Parlamentben. A Kereszténydemokrata Néppárt Surján László népjóléti minisztert javasolta a megüresedett képviselői helyre.
A Fővárosi Választási Bizottság hétfői, rendkívüli ülésén megvizsgálta a képviselőjelöltek mandátumát, s ezt követően Berényi Sándor, a bizottság elnöke átadta a két új képviselőjelölt megbízólevelét. Várhatóan még hétfőn a Parlament illetékes bizottsága is állást foglal a javaslatról, s ezután dönt majd az Országgyűlés az új képviselők beiktatásáról.
Surján László képviselői mandátumának átvétele után elmondta, hogy természetszerűleg a népjóléti tárca irányítójaként is tovább kívánja végezni feladatát.
A választási bizottság ülésén különböző bejelentésekkel és panaszokkal is foglalkoztak. A bizottság ezúton kívánja felhívni a pártok figyelmét arra, hogy szeptember 13-án lejár a fővárosi pártlisták benyújtásának határideje. Elhangzott az is, hogy a testület következő, szeptember 17-i ülésén vizsgálják meg a pártok által beterjesztett listákat. A bizottság emellett állást foglal majd a pártok által a Fővárosi Választási Bizottságba delegált személyek mandátumáról is. (MTI)
1990. szeptember 10., hétfő 13:41
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|