|
 |
 |
 |

Tőkés László üzenete Antall Józsefhez
(OS)
|

1990. április 9., hétfő -
Magyar Demokrata Fórum Antall József elnök úrnak Budapest
Kedves Elnök Úr
Gratulálok a Magyar Demokrata Fórum választási sikeréhez. Bízom abban, hogy az új magyarországi kormányzat folytatni fogja Magyarországnak a békés egymás mellett élés, a tárgyalások útján való politikai kapcsolattartás politikáját és végre sikerülni fog túllendülni azon a kritikus ponton, melyet a román és a magyar nép jószomszédi viszonyában eddig nem sikerült meghaladni, és azt is remélem, hogy a román vezetés - amint azt Celac külügyminiszter úr mondotta - az új magyar kormányzattal érdemben fog tárgyalni, sikerre viszik az ismert problémák megoldását. Magam is a román-magyar megbékélés elkötelezett híve vagyok és meg vagyok győződve arról, hogy kormányaink ugyanebben a szellemben fognak munkálkodni, mind a román, mind a magyar nép érdekében, különös tekintettel a nemzetiségi kérdés békés - mindkét nemzet számára elfogadható - megoldása terén, mert e nélkül el sem lehet képzelni az igazi jószomszédi viszonyt, illetve országainkban a demokráciát és a szabadságot.
Fogadja őszinte jókívánságomat. Kérem Isten áldását Magyarországra, annak népére és jövendő - békét és nyugalmat teremtő - munkájára.
Temesvár, 1990. április 9.
Tisztelettel:
Tőkés László református püspök
(OS)
1990. április 9., hétfő 19:01
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|