|
 |
 |
 |

Február 1.: áremelések (1. rész)
|

1990. január 31., szerda - A Minisztertanács ez év január
8-án hozta nyilvánosságra az Országgyűlés által jóváhagyott
gazdaságpolitikai program és állami költségvetés alapján
elhatározott idei fogyasztói áremeléseket. Ennek megfelelően
csütörtöktől emelkednek a lakbérek, a vízdíjak, a helyi közlekedés
tarifái, a vasúti és a közúti személyszállítási díjak, továbbá egyes
távközlési szolgáltatások árai. Ugyancsak február 1-jén újabb
élelmiszeripari termékek és szolgáltatások árai növekednek.
A lakbérek átlagosan 35 százalékkal emelkednek. A komfort nélküli és a félkomfortos állami bérlakások bérleti díjai változatlanok maradnak. A komfortos állami lakások bére négyzetméterenként 12 forintról 15 forintra, az összkomfortosoké 15-ől 22 forintra emelkedik. A helyi tanács a lakbér konkrét megállapításánál a műszaki állapottól és a településen belüli fekvéstől függően a korábbinál nagyobb differenciálással élhet. A tanácsi szervek február végéig kiértesítik a bérlőket a megváltozott lakbérek összegéről. Az IKV-k ugyancsak írásban tájékoztatják a lakókat, a fizetendő vízdíjakról. Ahol a vízfogyasztás lakásonként nem mérhető, ebben az évben a díjfizetés a bérlemények komfortfokozatának, szobaszámának függvényében, differenciált normatívák alapján történik.
A kormány intézkedései nyomán, ugyancsak február 1-jétől a vasúti közlekedésben 20 százalékkal emelkednek a személyfuvarozási tarifák. A díjváltozás kizárlólag a belföldi utazásokat érinti. Az új menetdíjakat a pályaudvari pénztáraknál kifüggesztették. Hasonló mértékben emelkednek a közúti személyszállítási díjak. Mind a vasúti, mind a közúti díjaknál a munkábajárásnál, valamint a tanulók iskolábajárásánál meghatározott szociálpolitikai kedvezmények változatlanul érvényesek. Ugyanakkor a tanintézetek által igénybe vett különjárati autóbuszok tarifái 15 százalékkal emelkednek.
Az MTI értesülése szerint a taxitarifák is emelkednek, de az órák átállítása valamennyi kocsiban még heteket vehet igénybe. Az emelés mértékéről még szerdán délután is tanácskoztak.
A helyi közlekedési tarifák átlagosan 45 százalékkal emelkednek, ennek mértéke Budapesten nagyobb, vidéken kisebb. Arányosan emelkednek a bérletek, a tanuló- és nyugdíjasbérletek árai, de a 70 éven felüliek ingyenes utazási lehetősége továbbra is megmarad. A BKV-nál a villamos vonaljegy ára 8, az autóbuszoké 10 forint lesz. Amíg az új jegyek elkészülnek, az utasoknak az új viteldíjnak megfelelő összértékű régi fajta jegyeket együttesen kell érvényesíteniük. (foly.köv.)
1990. január 31., szerda 15:48
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|