|
 |
 |
 |

Szűrös Mátyás nyilatkozata
|

Washington, 1989. június 29. (Amerika Hangja) - Szűrös Mátyás, a magyar Parlament elnöke nyilatkozatot adott tudósítónknak Budapesten. A beszélgetés kiterjedt a magyar politikai közélet számos aktuális kérdésére, melyekből két téma játszott fontosabb szerepet: a bős-nagymarosi erőmű körüli fejlemények és Bush amerikai elnök közelgő látogatása Magyarországon. A tudósítónak arra a kérdésére, hogy: - Mit vár és remél a magyar kormány, az Országgyűlés és a magyar közvélemény az amerikai elnök látogatásától? - Szűrös Mátyás ezeket mondta: - Mindenekelőtt azt várjuk Bush elnök látogatásától, hogy erkölcsi, politikai támogatást nyújt a látogatással a magyar reformtörekvéseknek, annak, hogy Magyarország sikeresen járja a hasznos utat, amely elvezet egy szabad, demokratikus Magyarország felépítéséhez. Ez nekünk a XX. század végéig nagy tervünk. Várjuk azt, hogy a Nyugat velünk szemben kevésbé helyezkedik a jövőben várakozó álláspontra, és határozottabb gazdasági támogatásban is részesíti a folyamatunkat. Mert a sikereinkhez erre nagy szükség lenne. Ezt várom, és megtiszteltetésnek fogjuk fel, hogy az emerikai elnök ellátogat Magyarországra. - Szűrös Mátyás főleg külpolitikai, diplomáciai síkon profilírozta magát. Követ volt Kelet-Berlinben és Moszkvában, azonkívül könyvei jelentek meg Hazánk és Európa, Hazánk és a nagyvilág címmel is. Többször is hangsúlyozta a Nyugattal való együttműködés szükségességét és fontosságát. Ő a keleti blokkon belül is a kiegyenlítődés és a megértés híve. Ennek azonban egyik súlyos akadálya újabban a Csehszlovákiával való viszony romlása, a bős-nagymarosi vizi erőmű körüli bonyodalmak, és magyar részről a munkálatok szüneteltetése miatt. Erről így nyilatkozott: (folyt.)
1989. június 29., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|