|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (31. rész)
|

Többszöri - a házszabályokat is megsértő - bonyolult szavazási procedura, újabb és újabb ügyrendi javaslatok után Horváth Jenő indítványozta: állapítsák meg a teremben helyet foglaló képviselők számát, mert csak ez alapján értékelhető a szavazás eredménye. A számlálás szerint a jelenlévő 279 képviselő közül legalább 140-nek az igenlő szavazata kellett volna az előterjesztett változatok valamelyikének elfogadásához. Az újra megismételt szavazás sem vezetett eredményre. A 24 hónap alap és hat hónap kiegészítő szolgálatra vonatkozó javaslat 125, míg az eredeti, 30 hónapos egyben letöltendő szolgálati idő 119 szavazatot kapott. A teremben érzékelhető zavar és tanácstalanság közepette ismét Horváth Jenő képviselő kért szót, figyelmeztetve képviselőtársait, hogy a tévéközvetítés révén az egész ország figyelemmel kíséri az ülést, kérte, hogy próbálják megőrizni az Országgyűlés tekintélyét és komolyságát, amire a mai történelmi időben különösképpen szükség van. A mostani eset - mondta - egy joghézagot mutat a házszabályban, s emiatt a szavazás további ismétlése sem hozhat eredményt. Megoldásként javasolta, hogy az ülésnap befejeztével üljön össze a honvédelmi bizottság, és a módosító javaslatokat előterjesztő képviselőkkel együtt próbáljon a többség számára elfogadható kompromisszumot találni a két alternatíva között. Ezt, amennyiben sikerül, a pénteki ülésen terjesszék döntésre az Országgyűlés elé. A javaslatot a képviselők elfogadták. Az ülésnap végén néhány személyi és szervezeti kérdésben döntött a Parlament. Berecz Jánost a külügyi bizottság tagjává választották, míg az Országgyűlés programját felülvizsgáló ad hoc bizottság eddig be nem töltött titkári posztjára Filló Pál került. Az szociális és egészségügyi bizottságon belül Péterfy Réka vezetésével létrehozták a családvédelmi albizottságot. Ezzel az Országgyűlés csütörtöki munkanapja befejeződött. Az ülésszak pénteken folytatódik. (folyt. köv.)
1989. június 29., csütörtök 20:02
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|