|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (21. rész)
|

Országgyűlés - harmadik nap (21. rész) Ladányi József (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 25. vk.) -------------- a Tisza II. vízlépcső által a dél-borsodi termelőszövetkezeteknek okozott belvízkárokkal kapcsolatban interpellált. Mint mondta, körülbelül 30 ezer hektárnyi területen 7 szövetkezet gazdálkodik, és 10 ezer hektárnyi területen jelentkeznek a belvízkárok. Ebből mintegy 5 ezer hektárnyi rész már teljesen alkalmatlan a művelésre. Hasonló helyzet uralkodik Heves megyében is. A képviselő intézkedéseket sürgetett, egyebek között a vízlépcső-beruházás harmadik ütemének gyorsítására. Maróthy László válaszában - amelyet előzetesen Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel is egyeztetett - elmondta: sem most, sem a későbbiekben nem számolnak a Tisza II. vízlépcső magasabb duzzasztási szintjével. A beruházás során elmaradt létesítmények felépítését is a jelenlegi vízszintre tervezik. A harmadik beruházási ütem gyorsításával kapcsolatban kifejtette, hogy egyebek között újabb védtöltésekről, szivattyútelepek létesítéséről van szó, de a jelenlegi pénzügyi helyzetben ezek felépítésére a 90-es évek elején nincs mód. Így megvalósításuk csak az ezredfordulóra várható. Arról is szólt, hogy szakmai körökben még mindig vita van arról, hogy a belvízkárok okozója a duzzasztás, vagy az a csapadékmennyiség, amely nincs megfelelően elvezetve. Tény, hogy 50 kilométernyi fővezeték belvizi lecsapolása még hiányzik. A miniszter bejelentette: a közelmúltban elrendelte - éppen a vízügyi nagy létesítmények körüli viták hatására - az eredeti beruházási célok, valamint a megvalósulási lehetőségek átfogó újraértékelését és felülvizsgálatát. Ezzel a munkával a jövő esztendőre végeznek, és a különböző területeken tevékenykedő szakemberek bevonásával együtt értékelik majd a tanulmány megállapításait és a teendőket. Amíg ez befejeződik, türelmet kért a miniszter. Az interpelláló képviselő csak fenntartásait hangoztatva fogadta el a választ, a Parlament pedig 2 ellenszavazattal, 33 tartózkodással értett egyet a miniszteri válasszal. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 17:15
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|