|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (8. rész)
|

Mindehhez természetesen épületekre, emberekre és pénzre van szükség, s ennek kapcsán Glatz Ferenc ismét megerősítette a sajtóban már többször hangoztatott elképzelését, hogy a párt, illetve a szakszervezet kezében lévő oktatási központokat szeretnék hasznosítani. Az oktatásügy kérdéskörénél maradva a miniszter kitért arra is, hogy az oktatásban hasznosítani kell az akadémiai kutatóintézetek szellemi erejét. Ezzel egyidejűleg véget kell vetni az akadémaiai intézetek és az egyetemek már-már veszekedéssé fajuló ellentétének, mégpedig oly módon, hogy az intézeti munkatársakat be kell vonni az egyetemi és főiskolai oktatásba, a felsőoktatási intézményekben pedig biztosítani kell a tudományos kutatás lehetőségét. Mindezzel összefüggésben hangsúlyozta: megkezdődött a hazai oktatásügy felülvizsgálata, s a tárca várhatóan a nyár végére elkészíti az új oktatáspolitikai koncepciót. A miniszter a továbbiakban a tárcán belüli átszervezésekről szólt. Elmondta: az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntével a kormányfő mellett egyházi kollégiumot hívtak életre, s ezzel párhuzamosan a Művelődési Minisztériumban is új főosztály létesült, amely a jövőben az egyház kulturális ügyeinek intézésére hivatott. A nyár végéig ideiglenesen az ifjúsági ügyek is a művelődési tárcához tartoznak, míg a sport irányítását ellátó Országos Sporthivatal élére ugyancsak a Művelődési Minisztérium egyik munkatársa - a miniszterhelyettesi rangban kinevezett - Tibor Tamás került. (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 12:51
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|