|
 |
 |
 |

Országgyűlés - harmadik nap (6. rész)
|

dr. Mezey Károly (Szabolcs-Szatmár m., 18. vk.), a Kisvárdai ---------------- Városi Tanács Kórház-Rendelőintézetének osztályvezető-főorvosa elismerte, hogy a most születő törvény nagy jelentőségű, bár késésben vagyunk, mert Európában már csak hat olyan ország van, ahol nincs alternatív szolgálatra vonatkozó törvény. Kifogásolta a képviselő, hogy a törvényjavaslat csak katonai szemszögből tárgyalja a kérdést, pedig a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás személyiségi jog. Az emberi jogokkal összefüggő törvények a jelenlegi demokratizálódó és majdan remélhetően demokratikus magyar jogállamban várhatóan állandóan napirenden lesznek, így indokolt, hogy a Parlament létrehozzon egy emberi jogi állandó bizottságot, amely részt vesz a törvények előkészítésében. Az alternatív szolgálattal kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy az erre vonatkozó kérelmek elbírálásával foglalkozó társadalmi bizottságoknak fontos szerepük lesz, ám ezeknek a bizottságoknak az összetételét a törvényjavaslat nem tisztázza. A honvédelmi miniszter nem hivatalos tájékoztatójából értesülhettek a képviselők arról, hogy például pszichológus tagja lesz a bizottságnak. Mezey Károly szerint pedagógusnak, orvosnak, jogásznak, filozófusnak ugyancsak részt kellene vennie a bizottságban. Az azonban kívánatos lenne, hogy - a feltételezhető részrehajlás, elfogultság miatt - lelkész és katona ne legyen tagja ennek a bizottságnak. A képviselő kérte a Ház elnökét, hogy ezt tekintse módosító indítványnak, és bocsássa szavazásra. Vitatta Mezey Károly, hogy indokolt-e a katonai és az alternatív szolgálatok ideje között olyan nagy mértékű különbséget tenni, mint amire több javaslat is elhangzott. Indítványozta: a fegyver nélküli szolgálat ideje 22 hónap, a polgári szolgálaté pedig 27 hónap legyen. Tóth Istvánné (Bács-Kiskun m., 11. vk.), a Kiskunhalasi ------------- Családsegítő Központ intézetvezetője meglehetősen rövidre fogta mondanivalóját, mivel az előtte felszólaló képviselők már kifejtették azokat a gondolatokat, amelyeket felszólalásában érinteni kívánt. Ezért csak előkészített felszólalásának befejező gondolatát idézte: ,,Fiaink, szolgáljanak bárhol, bármilyen módon, kísérje szolgálatukat áldás és békesség ,, (folyt.köv.)
1989. június 29., csütörtök 11:55
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|