|
 |
 |
 |

Az ellenzék sikeréről
|

Köln, 1989. június 23. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - A budapesti háromoldalú tárgyalásokat így látja a Frankfurter Allgemeine Zeitung: A magyar kommunisták egyetértettek abban, hogy addig elhalasztják a további demokratizálás törvénytervezeteiről való parlamenti tanácskozásokat, amíg a kormány és az ellenzék között az úgynevezett kerekasztalnál nem jött létre egyezség a konkrét tartalmakat illetően. Budapesten elterjedt az a vélemény, hogy ez a mostani procedúra lehetséges módon késleltetni fogja a demokrácia menetét. Viszont a kerekasztalnál - ami Magyarországon háromszögletű - meg akarják gyorsítani a zárt ajtók mögött dolgozó munkabizottságok munkáját, és így azzal számolhatnak, hogy már július első felében konkrét megegyezések születnek. Az ellenzéki csoportok ezzel fontos sikert arattak. Meg tudták győzni a kommunista képviselőket arról, hogy azok a törvények és határozatok, amelyek létrejöttében nem működtek közre, csak részleges legitimitással rendelkeznek. A magyar közvélemény elvárja - mint az számos újságkommentárból kiolvasható -, hogy elkerüljük mindazt, ami késlelteti a demokráciához vezető folyamatot, mert az ország nehézségei azok minél előbbi megszüntetését követelik - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. (folyt.)
1989. június 23., péntek
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|