|
 |
 |
 |

- Pető Iván az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól - 3. folyt.
|

A második szint egy gazdasági, illetve politikai témákkal foglalkozó bizottság, ahol legfeljebb koordinálásra és talán ha holtpontra jutnak a tárgyalások, akkor a holtpontról való elmozdításról folyó tárgyalásokra kerül sor. A harmadik szint munkabizottságok lennének, ahol már nagyon konkrét kérdésekről, törvényjavaslatokról esne szó. Összesen három olyan bizottság, illetve munkabizottság van, ahol nem konkrétan törvényjavaslathoz, vagy egy törvénybe foglalható témához kötődnek a tárgyalások. Az egyik ilyen a politikai témák közül való. Ez a fegyveres erőkhöz kapcsolódik. A politikai változások fegyveres erővel való befolyásolásának megakadályozásáról szólnának az itt folyó tárgyalások. Magyarul: a fegyveres erők depolitizálásának lehetőségeiről. Természetesen itt is a jogi lehetőségekről elsősorban és gyakorlatiakról is. - Ez előfeltétele lehet annak, hogy a szabad választások lebonyolíthatók legyenek? - Bízunk abban, hogy a szabad választásokig itt nagy előrelépést lehet tenni. Azt hiszem, mondhatom azt a többiek nevében is, akik az Ellenzéki Kerekasztalnál ülnek, hogy azért illúziónk nem lehet. Végül is ez a fegyveres erő, ami Magyarországon jelen van, s összefonódott a párttal és a politikai rendszerrel, rendeletekkel vagy intézkedésekkel egyik napról a másikra depolitizálhatók. Szimbólikus, valóságos lépéseket is lehet tenni, amelyek jelzik legalábbis azt, hogy az MSZMP ki kíván vonulni a hadseregből, illetve más fegyveres erőkből, és azokon a kritikus pontokon, amelyek a közvéleményt nagyon foglalkoztatják, jelentős változtatásokat tud eszközölni. Ilyen a Munkásőrség kérdése, ilyen a polgároknál lévő fegyverek, a fegyverviselés szabályozása. (folyt.)
1989. június 22., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|