|
 |
 |
 |

Pető Iván az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásairól
|

London, 1989. június 22. (BBC, Panoráma) - Siklós István beszélget Pető Ivánnal, a Szabad Demokraták Szövetségének tagjával, aki egyben az Ellenzéki Kerekasztal szóvivője is. Munkatársunk első kérdése az volt, hogy a tegnapi tárgyalás miként, milyen keretek között zajlott le. - Az Ellenzéki Kerekasztal álláspontja az volt kezdetben, és hosszabb ideig, hogy kétoldalú tárgyalásokra van szükség. Az egyik oldalon ülnének a hatalom képviselői, az MSZMP, majd az Ellenzéki Kerekasztal és azok a szervezetek, amelyek a hatalom gyakorlásában nem államapparátusként, de részt vettek az elmúlt 40 évben, tehát a Hazafias Népfront, a szakszervezet és mások, amelyeket az MSZMP maga mellé kíván ültetni. Hosszabb ideig arról folyt a tárgyalás, hogy egyáltalán milyen formája legyen az asztalnak. Az MSZMP mindenféle szervezetet az asztal köré szeretett volna ültetni, kör alakú asztalt képzelt el, ahol egyenrangúak ezek a szervezetek, egyenként ülnek. Az Ellenzéki Kerekasztal megítélése szerint az lett volna ebben az MSZMP pozíciója, hogy mint igazságosztó, az obbjektív igazságot képviselje az ellenzék, illetve a Münnich Ferenc Társaság és más, hasonló szervezetek között. Ezért utasította el az Ellenzéki Kerekasztal ezt a formát. Röviden összefoglalva a dolgot ezért ragaszkodott a kétoldalú tárgyalás mellett, de végül is kompromisszumként elfogadta azt, hogy háromoldalú legyen a tárgyalás: az MSZMP által szorgalmazott, támogatott szervezetek üljenek a harmadik oldalon, de ne egyenként jelenjenek ott meg, hanem valamiféle közös álláspontot kelljen kialakítaniuk. (folyt.)
1989. június 22., csütörtök
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|