|
 |
 |
 |

Politikai egyeztető tárgyalások - Vitaösszefoglaló (25. rész)
|

A szünetet követően az elnöklő Szűrös Mátyás lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy reflektáljanak a plenáris ülésen elhangzott nyilatkozatokra. Elsőként Iványi Pál (MSZMP) kapott szót. Elmondta: elismeri, hogy a magyar gazdaság rendkívül jelentős zavarokkal küzd, ezért van szükség az MSZMP megítélése szerint is modellváltásra. Ugyanakkor túlzásnak minősítette, hogy ez a gazdaság működésképtelen. Szerinte ennek ellentmond az, hogy továbbra is teljesítjük nemzetközi kötelezettségeinket, márpedig egy működésképtelen gazdasággal nem lehetnénk partnerek a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. Egyetértett azzal: a gazdasági témákkal kapcsolatos eszmecserékhez szükség van arra, hogy minden tárgyalófél számára megfelelő információk álljanak rendelkezésre. Elmondta: az MSZMP az első lépést már megtette, amikor kezdeményezte a Központi Statisztikai Hivatalnál, hogy az ott készülő információkat juttassák el az Ellenzéki Kerekasztalnak is. Végül az átalakulási törvénnyel kapcsolatban elhangzottakhoz fűzött néhány megjegyzést. Rámutatott: szerinte is igaz az, hogy a tulajdonreform teljes körű végiggondolásának hiánya ennek a törvénynek a megalkotására is rányomta a bélyegét. Ezért is volt szükség az átalakulási törvény elfogadásánál arra a megszorításra, hogy ezt a törvényt az alkotmány elfogadása után újra kell gondolni és újra kell alkotni. Jóllehet, az átalakulási törvény közgazdaságilag nem végiggondolt, ám a társulási törvény elfogadása miatt olyan joghézag keletkezett, amely indokolttá tette az átalakulási törvény átmeneti jelleggel történő elfogadását. Szabad György (Ellenzéki Kerekasztal) elöljáróban hangsúlyozta: a tárgyalások során sok vita várható, éppen ezért úgy gondolja, hogy most megengedhető a szembesülés az egyetértés gondolataival. Kiemelte: messzemenően méltányolja mindazt, amit Pozsgay Imre az eljövendő választások szabadságáról és tisztaságáról kifejtett. Az EK képviseletében örömmel nyugtázta, hogy a kormány - mint azt Pozsgay Imre államminiszter bejelentette - összhangot igyekszik teremteni a törvényhozói munka és a mostani egyeztető tárgyalások között. A politikai tisztesség lépésének minősítette, hogy a kormány lehetővé teszi: a mostani tanácskozás eredményei a majdani törvényalkotó munkában is érvényesüljenek. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 22:21
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|