|
 |
 |
 |

Politikai egyeztető tárgyalások - Második forduló (19. rész) Az Ellenzéki Kerekasztal megbízásából Pető Iván emelkedett szólásra:
|

- Az Ellenzéki Kerekasztal eredeti szándéka szerint a jelen tárgyalásokon csak a békés átmenet politikai feltételeivel kívánt foglalkozni. Nem azért kívántuk mellőzni a gazdasági témákat, mintha a meglévő rendszert jónak vagy akár csak kisebb-nagyobb korrekciókkal megjavíthatónak tartanánk. Sőt, hisszük: ez a gazdasági rendszer még csak nem is igazán működőképes. A termelőeszközök állami tulajdonán nyugvó gazdaságokban ugyanis a tulajdonviszonyokból szükségszerűen következik a nemtörődöm gazdálkodás és általános pazarlás. Ez valamennyi központosított gazdaságirányítású országban súlyos válsághoz vezetett. Az ok végső soron az, hogy a vállalatok elkényelmesednek, döntéseikben háttérbe szorulnak a józan gazdasági megfontolások. Ráadásul kivételes leleményességgel képesek a közérdekre hivatkozva zsarolni tulajdonosukat, végső soron az állami költségvetést, hanyag gazdálkodásuk következményeinek eltüntetésére. A veszteségek fedezésére felhalmozódott horribilis összegű állami támogatások terhét ebben a rendszerben az egész társadalom viseli. Veszélyben van tehát az állami és a szövetkezeti jellegű tulajdon, mert kezelőik tulajdonosi kontroll nélkül gyakorolnak rendelkezési jogokat. Állandó veszélyben van a magántulajdon is, mert a vagyonát vesztő állam csak minden tulajdon megcsapolásával tudja veszteségét pótolni. Az általános pazarlás nemcsak a gazdaságot ássa alá, de felőrli a közszolgáltatásokat: az oktatást, az egészségügyet és a népjóléti intézményeket is. Az úgynevezett szocialista vívmányok közül ma már csak azok élnek, amelyek a pazarló rendszer müködésének maradékai, vagy pedig egy-egy befolyásos réteget részesítenek előnyben. Azok a nagyszabású kísérletek, amelyek a gazdasági rendszer működési hibáit az állami tulajdon talaján próbálták kiküszöbölni, csak átmeneti és részleges eredményeket vagy még ilyeneket sem hoztak. Az Ellenzéki Kerekasztal mindennek ismerete ellenére azért nem kívánt a gazdaságról tárgyalni, mert: - egyrészről abból indult ki, hogy mindaddig nincsenek biztosítékok az esetleges megállapodások betartására, ameddig a politikai garanciák - részben éppen az itt folyó tárgyalásokon - nem teremtődnek meg; (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 22:01
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|