|
 |
 |
 |

A Tudosz tiltakozó távirata Fejti Györgynek (OS)
|

1989. június 14., szerda - A Tudosz elnöksége az alábbi táviratban tiltakozott Fejti Györgynél az MSZMP KB titkáránál, valamint Nagy Sándornál a politikai tárgyalásokon való SZOT tárgyalási pozíció miatt. A Tudományos Dolgozók Szakszervezete (Tudosz) elnöksége kinyilvánítja, hogy nem tartja kívánatosnak azt, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az Ellenzéki Kerekasztal közötti politikai tárgyalásokon a Szakszervezetek Országos Tanácsa a tárgyalóasztalnak azon az oldalán foglalt helyet, amelyen belül a céljainktól és felfogásunktól idegen eszméket is képviselő szervezetek hangoztatják álláspontjukat. Helytelennek tartjuk, hogy megbízásunk nélkül a SZOT ezen a tárgyalási oldalon kívánja képviselni tagságunkat. Elhatároljuk magunkat attól, ami a politikai tárgyalásokn az úgynevezett harmadik oldalon elhangzik és történik. Nyomatékosan kinyilvánítjuk annak szükségességét, hogy az összes legitimációval rendelkező érdekvédelmi szervezet alkosson platformot és ennek alapján önálló tárgyalófelekként vegyen részt a további politikai tárgyalásokon. Tudományos Dolgozók Szakszervezete elnöksége (OS)
1989. június 14., szerda 16:15
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|