|
|
|
|
Pedagógusnapi gondolatok
|
Nem tudok most virógcsokrokat emlegetni, meghatott hálát tolmácsolni gyerekek és szülők nevében - annak ellenére, hogy nem fogyott el a sok szép virág és a hála sem. Nem fogyott el, s tudják, biztosan tudják, érzik ezt a tanítók, óvónők, tanárok ma is. És a gyerekek virágainak örülni is tudnak, s egészen biztosan örülnek a köszöntő szavaknak akkor is, ha esetleg ügyetlenre sikeredik a szeretet és hála kifejezése. De egy kinyomtatható "dolgozat" írójaként ezer - mondhatnám: terhelő - szempont nehezedik tollamra, zavarban vagyok, mert tudom - nem tehetek úgy, mintha nem tudnám -, hogy az idei pedagógusnapon eleve fenntartással olvassák a hivatalos köszöntőket az ünnepeltek. Tudok olyan iskoláról is, ahol úgy döntött a tantestület, hogy nem tartják meg a pedagógusnapot, ezzel is kifejezésre juttatva: elhatárolják magukat ama felettesek elismerésétől, akik "ide juttatták" az oktatásügyet, a pedagógusokat. Kedves pedagógusok, kedves - hálistennek még önérzetes - tanítók, tanárok, kisgyerekeinket becézgető óvónők Mindannyiunknak el kell határolnunk magunkat - s ha botorkálva is, de azt tesszük - mindazoktól, akik "ide juttattak" bennünket. Az országot, a társadalmat. Nem hiszem, hogy Németh Lászlót bárki sztálinistának, vulgármarxistának vagy akár csak hurráoptimistának mondhatná, pedagógiai elvei annál inkább helytállóak ma is. Idézem néhány mondatát - s előre megmondom: 1960-ban írta:" ... A legjobb módszer, az anyag leggondosabb tálalása is múló erőfeszítés, ha a tanuló nem küzd meg érte, s nem nagy, személyes érdek enyvezi oda az agyába. Ennek az érdeknek az állandósítása, igazolása viszont nemcsak tanuló és tanár dolga, hanem a társadalomé. Írni-olvasni mindenki megtanul, mert a mindennapi élet megköveteli, az azonban, amit egy szenvedélyes pedagógus példákban s ismeretekben rátukmál, szétmorzsolódik, ha a társadalom követelményeivel szemben kell tartania". Két bekezdéssel odébb ezt írja Németh László A pedagógus hite című tanulmányában: ... társadalmunkban mindinkább csak egyféle igazi tekintély van: az alkotó, a szellemi. A vagyongyűjtés lehetősége megszűnt, akinek túl sok pénze van, inkább gyanús, mint tiszteletet ébresztő... Olyan társadalomban élünk, ahol az embernek, még szűk körben is, valódi tiszteletet csak teljesítmény, s kiválóság szerezhet. (folyt.)
1989. június 1., csütörtök 10:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|