|
 |
 |
 |

A parlamenti alkotmányozó bizottság ülése
|

1989. január 27., péntek - A következő napokban, hetekben a társadalmi szervezetekkel és az alternatív csoportok képviselőivel is megvitatják az új Alkotmány szabályozási koncepcióját - mondotta Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter, a parlamenti alkotmányozó bizottság pénteken tartott ülésén. Az új alaptörvény előkészítésének menetéről és szabályozásának koncepciójáról tájékoztatta a testület tagjait. Az előzetes koncepciót - amelyet a tudományos kutatókból, sok tapasztalattal rendelkező szakemberekből álló munkabizottság dolgozott ki, a magyar társadalom fejlődési tendenciáit és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve - már megvitatta az MSZMP KB által kiküldött bizottság és a Minisztertanács. Az Alkotmány szabályozási koncepcióját az eddigi véleményeket, és javaslatokat hasznosítva az Igazságügyi Minisztériumban megalakított alkotmányelőkészítő kodifikációs titkárság véglegesíti. Ezt a szöveget vitatja meg az MSZMP Politikai, valamint Központi Bizottsága, majd március 8-án az Országgyűlés. A parlamenti ülés után azonnal megkezdik, és a tervek szerint június 30-ig kidolgozzák az Alkotmány szövegét. Ez év második felében társadalmi vitára bocsátják, közérthető, magyarázó szöveggel együtt. Szükséges ugyanis - hangsúlyozta a miniszter - hogy az ország népe megértse az új jogintézmények célját, rendeltetését. A vitában elhangzó véleményeket is figyelembevéve véglegesítik majd az Alkotmány szövegét. Az illetékes politikai és kormányzati szervek döntésétől függően már ez év decemberében az Országgyűlés elé terjeszthetik majd. Ha az Országgyűlés elfogadja az új Alkotmányt, minden bizonnyal népszavazás dönt sorsáról. (MTI)
1989. január 27., péntek 16:07
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|