|
 |
 |
 |

Alkotmánybíróság - az alkotmányos rend védelme (1. rész)
|

1989. január 26., csütörtök - Az alkotmányos jogállam kialakításának társadalmi igénye szükségessé teszi az Alkotmánybíróság létrehozását - vélekednek az új alkotmányt előkészítő szakemberek. A nemrég elkészült alkotmány szabályozási koncepció-tervezetben rögzítették az Alkotmánybíróság szervezetére, hatáskörére vonatkozó javaslataikat. Megítélésük szerint ez a biróság a hagyományos igazságügyi szervezettől elkülönülten, önálló testületként működne,bíráit az Országgyűlés választaná. Szervezete elnökből, elnökhelyettesből, bírákból és hivatali apparátusból állna. Az alkotmánybírákat az Országgyűlés választja majd a nagy tekintélyű elméleti jogászok és a széles körű tapasztalatokkal rendelkező jogalkalmazók közül, 70. életévük betöltéséig terjedő időre. A tervezet szerint az Alkotmánybíróság elnöke és tagjai a képviselőkkel azonos mentelmi jogot élveznek, más tisztséget nem tölthetnek be, képviselőnek nem választhatók meg. Tudományos és oktatói tevékenységen kívül más tevékenységet nem végezhetnek.
Az Alkotmánybíróság fő hatáskörében felülvizsgálná: nem sérti-e az alaptörvényt valamelyik jogszabály. Ha megállapítja az alkotmányellenességet, felfüggeszti a szóban forgó törvény végrehajtását, illetve érvénytelennek nyilvánítja a kifogásolt alacsonyabb szintű jogszabályt. Az Alkotmánybíróság - az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök (a tervezet számol azzal, hogy ez a tisztség lép az Elnöki Tanács helyébe) felkérésére - előzetesen, a törvény kihirdetése előtt is állást foglalhat: összhangban van-e az adott jogszabály az alkotmánnyal. Hatáskörébe tartozhat egyebek között az Alkotmányban rögzített alapjogok védelme. A szakemberek egyetértettek abban, hogy az Országgyűlés, az Országgyűlés bizottságai, meghatározott számú országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Legfelsőbb Bíróság, a legfőbb ügyész, a kormány, az állampolgári jogok szószólója - ha létrehozzák ezt a tisztséget - , a jogalkalmazó és az országos érdekképviseleti szervek kapjanak jogosítványt alkotmánybírósági vizsgálat indítványozására. Jelenleg még vitatott kérdés, hogy állampolgárok is kezdeményezhessék-e az Alkotmánybíróság eljárását. Kétségtelen, hogy az alkotmányjogi panasz intézményének megteremtése az Alkotmánybíróság túlterhelését, az ügyek elhúzódását eredményezheti. Növelheti azonban az alkotmány értékét, s hozzájárulhat az állampolgárok és az állam közötti bizalom erősítéséhez - állapították meg a jogászok. (folyt.köv.)
1989. január 25., szerda 22:00
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|