|
 |
 |
 |

Magyar Jogász Szövetség - Alkotmánykoncepció (1. rész)
|

1989. január 24., kedd - A Magyar Jogász Szövetség elnöksége összességében támogatja az új alkotmány szabályozási koncepcióját, ám egyes részkérdések további átgondolását javasolja - fogalmazták meg a testület keddi, kibővített ülésén. A jogászság képviselői a társadalmi szervezetek közül elsőként mondtak véleményt a koncepcióról.
A tanácskozáson Kilényi Géza igazságügyminiszter- helyettes adott áttekintést az új alkotmány előkészítésének menetéről. Mint mondotta: az eddigi viták tapasztalatainak figyelembevételével e hónap végéig elkészül a szabályozási koncepció végső szövege, ami februárban politikai testületek elé kerül. A végleges változatot eljuttatják az országgyűlési képviselőkhöz, hogy időben felkészülhessenek a parlament márciusi ülésszakára, amelynek napirendjén szerepel e koncepció is. Az Országgyűlés állásfoglalásának megfelelően kezdenek hozzá az Igazságügyi Minisztériumban a tervezet megszövegezéséhez. E munkát június végéig befejezik, s a második félévben széles körű társadalmi vitára bocsátják a tételes javaslatot. A tapasztalatok alapján átdolgozott szövegről dönt majd a parlament. A miniszterhelyettes szerint - politikai döntéstől függően - már ez év decemberében az Országgyűlés elé kerülhet az új alkotmány tervezete. Elfogadása esetén minden bizonnyal népszavazás szentesíti majd az alaptörvényt. Az alkotmány előkészítésével egyidőben a szakemberek néhány olyan nagy jelentőségű törvényjavaslat kidolgozásához is hozzáláttak, amelyeket még az alkotmány előtt az Országgyűlés elé kell terjeszteni. Az elképzelések szerint még az idén módosítják a választójogi törvényt, ám az új szabályok csak az 1990-es választásokra vonatkoznak. Az új választójogi törvényt majd az alkotmány hatálybalépését követően terjeszti a kormány a Parlament elé. Lehetséges, hogy a jelenlegi alkotmányt is módosítják, elképzelhető például, hogy az ország népe már ebben az évben dönt a köztársasági elnök személyéről. Kilényi Géza ezt követően az eddig lezajlott testületi viták tapasztalatairól tájékoztatta a jogászszövetség elnökségét. Utalt arra, hogy megfogalmazódott: az új alaptörvény Magyarország Alkotmánya címet viselje. Erősíteni kell jogi jellegét, az Alkotmány egyértelműen jogszabály, nem pedig politikai deklaráció. (folyt. köv.)
1989. január 24., kedd 17:25
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|