|
 |
 |
 |

A nép nem rekeszthető ki a hatalom gyakorlásából - alkotmányos szabályozás (1. rész)
|

1989. január 22., vasárnap - Mindenekelőtt az államformáról, a hatalom eredetéről és a hatalomgyakorlás módjáról kellene rendelkezni az új alkotmánynak a társadalmi rendre vonatkozó fejezetében. Ebben rögzíteni szükséges a hatalom gyakorlására vonatkozó alapelveket is - javasolták a jogtudósok az alkotmányos szabályozás nemrég elkészült koncepció-tervezetében. Indokolt, hogy ,,A társadalmi rend és a politikai rendszer alapelvei,, legyen e fejezet címe. Ez jobban kifejezi a fejezet tartalmát, mint a hatályos alkotmány első fejezetének címe - húzták alá a szakemberek, akik több elvi kérdésre is felhívták a figyelmet.
A hatalom koncentrációjával és korlátlanságával kapcsolatban úgy vélik: a népszuverenitásból eredő jogoknak nem lehet egyetlen szerv a letéteményese. Az kétségtelen, hogy az Országgyűlésnek, a legfelsőbb népképviseleti testületnek, az állami főhatalom birtokosának megkülönböztetett helye van az államszervezeten belül. Ebből azonban nem következik az Országgyűlés hatalmának korlátlansága. Korlátot szabnak a nép jogai, a népi kezdeményezés, a népszavazás és az alkotmányos berendezkedés, amelyek meghatározzák az Országgyűlés helyét és szerepét az államszervezeten belül. A szocialista államelmélettel nem összeegyeztethetetlen, hogy még az Országgyűlés törvényhozó tevékenysége is alá legyen vetve egy független szerv, az Alkotmánybíróság kontrolljának. Következésképpen - fogalmazták meg a koncepció-tervezetben - a népszuverenitás elvének megfelelően a nép nem rekeszthető ki a hatalom közvetlen gyakorlásából, a népszuverenitásból eredő összes jogot nem szabad egyetlen szerv kezébe adni. Ennek megfelelően az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Minisztertanács, az Alkotmánybíróság, a bírósági szervezet, a közigazgatási végrehajtó hatalom és a helyi önkormányzatok meghatározott hatalmi jogosítványok gyakorlói, s e hatalmi ágak kölcsönösen egymás korlátaiként jelentkeznek. Általános érvénnyel ki kell mondani a hatáskörelvonás tilalmát. (folyt.köv.)
1989. január 21., szombat 21:32
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|