|
 |
 |
 |

Értelmiségi nagygyülés kaposvárott(Pozsgay Imre) (1. rész)
|

1989. január 9., hétfő - Mintegy kétezer szellemi dolgozó részvételével értelmiségi nagygyülést tartottak hétfőn Kaposvárott. A városi sportcsarnokban rendezett politikai fórum szervezői - az MSZMP és a Hazafias Népfront városi bizottsága, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete és az értelmiségiek társadalmi szervezetei - Pozsgay Imre államinisztert kérték fel, hogy közállapotainkról, a társadalomban végbemenő folyamatokról, a stabilizáció és kibontakozás lehetséges utjairól és módjairól - ezen belül az értelmiség helyzetéről és szerepéről - fejtse ki gondolatait, s válaszoljon a résztvevők kérdéseire.
Pozsgay Imre előadásának bevezetőjében a hétfőn életbe lépett áremelésekről beszélt. Elmondta, hogy ebben a helyzetben nem éppen előnyös egy olyan kormány tagjaként szólni, amely - noha a konszolidációt és a kibontakozást tekinti céljának - nem először, és a dolgok józan mérlegelése szerint nem is utoljára volt kénytelen az áremelés eszközéhez nyulni. A párbeszéd és az együttgondolkodás azonban éppen azért is fontos, hogy a jövőben minél kevesebbszer kerüljön sor ilyen, az életmódunkat rontó, dühünket kiváltó, az elégedetlenséget növelő intézkedésekre. Ebben elengedhetetlen, sok tekintetben meghatározó szerepe van - kell, hogy legyen - az értelmiségnek. Annak a társadalmi rétegnek, amely ,,ünnepnapokon,,, szavakban sorra-rendre megkapta az elismerést, hétköznapi megbecsülését azonban okkal és joggal hiányolja. S nem csupán személyes anyagi kérdésekről, hanem a tudás, a szakértelem társadalmi hasznositásának alacsony fokáról van szó, amely felmérhetetlen veszteséget okozott az egész nemzetnek. Ezt tudomásul véve aligha hihető, hogy ujabb szembenállás, társadalmi rétegek és osztályok közti feszültségek forrása lehet, ha a szellemi munka - az értelmiség tényleges megbecsülése által - elfoglalja méltó helyét uj értékrendünkben. Néhány ország példája már a gyakorlatban is bizonyitja - mondta Pozsgay Imre -, hogy a szellemi munka részaránya az egész emberiség tevékenységében rohamosan növekszik, s a jövő társadalmának munkássága a szellemi munkásság lesz. Ebben az értelemben az értelmiséget nem a diplomája fogja megkülönböztetni a többi társadalmi rétegtől, hanem az, hogy a mindennapokon tultekintő, szintetizáló képességgel a jövőt is bele tudja kalkulálni cselekedeteibe. Ehhez azonban olyan lét- és társadalmi feltételek szükségesek, amelyben a szaktudás és a politika nem egymással szemben álló tényezők.(folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 20:08
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Értelmiségi nagygyülés...(2.rész)
|

Az államminiszter a továbbiakban a bizalmi válság okairól és megszüntetésének lehetőségéről szólva arra hivott fel, hogy próbáljunk meg országos méretü párbeszédben hozzálátni tapasztalataink tisztázásához, az önsajnálat és az összeomlás letargikus gondolata helyett valamiféle felemelkedési program kidolgozásán fáradozni. Az elmult négy évtized valós eredményeit nem tagadva, a figyelmet néhány nagyon is sulyos mulasztás felszámolására kell összpontositani. A Magyar Demokrata Fórum lakitelki felhivására hivatkozva Pozsgay Imre egyetértően szólt egy katasztrófaellenes program kidolgozásáról. Tudatositani kell, hogy a válság önmagában nem azonos a katasztrófával, olyan információnak kell felfogni, amely jelzi, hogy a dolgok a régi módon nem menetnek tovább. A társadalom demokratikus megujitásához szükség van uj intézményekre, szervezetekre, a Magyar Szocialista Munkáspárt megerősitésére, a politikai nyiltságra és nyilvánosságra. A nyilt politikai küzdőtéren elengedhetetlen a sajtószabadság, mert enélkül nem alakulhat ki a reformpárti közvélemény. Nagyobb általánosságban: nemzeti felemelkedésünkhöz a szabadságon át vezet az ut, de, mint hangsúlyozta, ennek keserves élményeit is vállalni kell. Mondanivalóját összegezve Pozsgay Imre kijelentette: olyan társadalmi-politikai feltételeket kell teremteni, hogy többé ne lehessen a nép jóváhagyása és beleegyezése nélkül kormányozni. Az előadás után tizenöt felszólalás és kérdés hangzott el. Egyebek közt szóvá tették, hogy a jelenlegi helyzetért felelős személyek még mindig kivételezett helyzetben vannak, magas nyugdijaikat inkább a két és félmillió szegény ember helyzetének javitására kellene felhasználni. Mások arra intettek - s ezt válaszában Pozsgay Imre is megerősitette - hogy pusztán indulatoktól vezérelve, megfontoltság és körültekintés nélkül csak tovább sulyosbodna az ország helyzete. Az egyik felszólaló elégedetlenségének adott hangot az előadás tartalmát és visszafogott hangvételét illetően, mások viszont éppen annak nyiltságát méltatták.(folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 20:18
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Értelmiségi nagygyülés Kaposvárott ((Pozsgay Imre) (3. rész)
|

A korrupciós jelenségeket szóvá tevő és a személy szerinti felelősségrevonást követelő felszólalások kapcsán Pozsgay Imre kifejtette, hogy az okok a rendszer müködésében keresendők. Mint mondotta, tanulságos a jövőre nézve, hogy a korrupcióra minden olyan hatalom esélyt teremt, amely hiányhelyzetben, ellenőrzés és társadalmi kontroll nélkül müködik. Az egy vagy többpártrendszerrel kapcsolatos kérdésekre válaszolva ezuttal is azt a meggyőződését hangoztatta az államiniszter, hogy nem elvi kérdésről van szó. A szocializmus elmélete, sőt némely szocialista ország gyakorlata sem zárja ki több párt müködését. Hazánkban azonban nem tekinthetünk el attól - s annak következményeitől-, hogy négy évtizeden át egy párt gyakorolta a hatalmat. Társadalmunk politikai gyakorlatából hiányoznak - s csak fokozatos fejlődés utján teremtődhetnek meg - a többpártrendszer müködésének feltételei. Ez a belátás tükröződik egyébként az alternativ szervezetek többségének mértéktartó magatartásában is. (MTI)
1989. január 9., hétfő 20:21
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (1. rész)
|

1989. január 10. kedd - A szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Kulcsár Kálmán igazságügyminiszternek az Országgyűlés január 10-i, keddi ülésén elhangzó expozéját. Az anyag elhangzásig
s z i g o r ú a n e m b a r g ó s Ezt követően Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter tartotta meg expozéját. Elöljáróban hangsúlyozta: a politikai rendszer változását nem csak a gazdasági reform sikeres kibontakoztatása teszi elkerülhetetlenné; a most beterjesztett törvényjavaslatok az új alkotmány megalkotásának részét alkotják, de nem helyettesítik az új alkotmányt. A továbbiakban kifejtette: a politikai rendszer átalakulásának indokai azonban még két másik folyamathoz is elvezetnek. Egyrészt a magyar társadalom modernizációja nem fejlődhet tovább egy autoritatív jellegű politikai rendszer keretei között. A nemzetközi tapasztalatok is jelzik, de logikai alapon is könnyen belátható, hogy a modernizáció második, tehát az automatikus továbbfejlődésre épülő, az egységes gazdasági-politikai világrendszerbe sikeresen beilleszkedő folyamata olyan kreativitást, az energiák mozgósítását, az egyének és csoportok innovatív erejének felhasználását, a tudás minden területén való alkalmazását igényli, amely csak minden részében demokratikusan felépített és működő, tehát a társadalom energiáinak kibontakozást engedő politikai rendszerben lehetséges. Másrészt: a szocialista politikai rendszer korábbi meghatározott történeti körülmények között kialakult modellje nem képes a politikai mozgásoknak, folyamatoknak, felszültségeknek, konfliktusoknak a társadalom fejlődése érdekében való további kezelésére. A társadalom megváltozott, sok tekintetben kinőtt nem csupán az elmúlt négy évtized viszonyaiból, hanem halványulnak azok a történeti múltba vezető összefüggések is, amelyek közepette ez a politikai rendszer működhetett, ha diszfunkcionális következményekkel is. Mit jelent a második megállapítás? - tette fel a kérdést. A politikai rendszer átalakítása alapvetően olyan új alkotmánnyal teljesülhet ki, amely képes társadalmunk átalakulását úgy kifejezni és a korábbi folyamatoknak olyan keretet adni, amely egyúttal beintegrál az európai alkotmányfejlődés fő vonalába és reintegrál a magyar alkotmányfejlődés folyamatába. Kontinuitást őriz meg tehát történeti múltunkkal is. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:03
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (2. rész)
|

Ez az alkotmány készül; az Országgyűlés Alkotmányozó Bizottsága megkapta már az első, nyers koncepcióját. Ha a munka gyorsul is, az Országgyűlés novemberi ülésszakán elhangzottaknak megfelelően, a társadalmi vitában is tökéletesedett szöveg legkorábban 1989 végén kerülhet az Országgyűlés elé. Sem a változó politikai rendszer igényei, sem a társadalom politikai folyamatai - amelyek egyébként sok tekintetben összefüggenek - nem engedik meg azonban, hogy az alkotmányos problémákkal összefüggő jogalkotást elhalasszuk az új alkotmányt követő időszakra. Valósággá kell változtatni például az egyesülésre és a gyülekezésre vonatkozó alapvető emberi jogokat, biztosítani, hogy konkrétan élhessünk velük. Ez azonban eleve azt kívánja, hogy elimináljunk az alkotmány szövegéből olyan rendelkezéseket, amelyek ma ésszerűtlenül korlátozzák őket. Meg kell teremteni az alkotmánybíróság intézményét, mert a politikai életünk alakulása, a kitermelődő problémák, jogrendszerünk hiányosságai, ,,hézagai,, döntéseket, éspedig alkotmányos szempontból vitathatatlan döntéseket igényelnek. Olyan szervezetünk, amely kellő szakismerettel és függetlenséggel, tagjainak szakismeretéből, függetlenségéből származó méltósággal és ebből adódó tekintéllyel, az új alkotmány törekvéseinek megfelelő szellemiséggel dönthetne ilyen kérdésekben, ma nincs. - Ha most az Alkotmány módosítását kérem a Tisztelt Országgyűléstől, ezzel nem kívánom megzavarni az új alkotmány előkészítését; még kevésbé gondolok arra,, hogy ezekkel a módosításokkal helyettesítsük az új alkotmányt. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy a módosításokat a kidolgozandó alkotmány szellemében kérem, s azokban az elemekben, amelyekre előterjesztést teszek, már az új Alkotmány képe rajzolódik fel. Hozzáteszem, Tisztelt Országgyűlés, hogy az új alkotmány elfogadásáig a kormány nem kívánja már kérni a jelenlegi alkotmány további módosítását. Egy eset kivételével. Az új választójogi törvény kidolgozását megelőzően - különös tekintettel a társadalmi vita tanulságaira is - határoznia kell a Tisztelt Háznak egy-két olyan kérdésben, amelynek eldöntése nélkül ez a törvény nem dolgozható ki. Márpedig a választójogi törvény elkészítése nem halasztható az Alkotmány elfogadása utáni időre, mert a választások előkészítésének időigénye ezt engedi meg. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:03
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (3. rész)
|

- Az alkotmánymódosításról szóló most benyújtott törvényjavaslat az Alkotmánybíróság létrehozásához, a népszavazás törvényi szintű szabályozásához elengendhetetlen, valamint az Országgyűlés ügyrendjének korszerűsítése, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatok előkészítése során felmerült és szükségessé vált, illetőleg a honvédelmi kötelezettségen alapuló alternatív polgári szolgálat bevezetését lehetővé tevő módosításokat tartalmazza. E mellett a Javaslat a gyakorlatban felmerülő igényeknek megfelelően az Alkotmány módosításával lehetőséget kíván adni arra, hogy város és község is létrehozhasson közös tanácsot - mondotta Kulcsár Kálmán, majd részletesen indokolta a módosításokat. - Az alkotmányosság és a törvényesség védelmére vonatkozó szabályozás továbbfejlesztésének társadalmi igényéből, az alkotmányos jogállam kialakítására irányuló alapvető célkitűzéséből következik az Alkotmánybíróság létrehozása. Az Alkotmánybíróságnak az új Alkotmány megalkotása előtt való létrehozását pedig az indokolja, hogy az új Alkotmány elfogadásáig várhatóan, a jelenlegi szabályozás számos meglévő és várhatóan kialakuló ellentmondását kell feloldani. Továbbá: olyan közjogi és politikai szempontból kiemelkedő jelentőségű törvényeket alkot az Országgyűlés, amelyek tartalma és gyakorlati alkalmazása az alkotmányosság szempontjából vita tárgyává tehető. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság hatásköre szélesebb lesz a jelenleg működő Alkotmányjogi Tanács normakontrollt magában foglaló jelenlegi hatáskörénél. Így például az Alkotmánybíróság hatásköre nagy valószínűséggel kiterjed a választásokkal összefüggő egyes panaszok elbírálására, valamint az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos jogviták egy részére. Ez utóbbiak megjelenése már csak abból következően is várható, hogy a Magyar Népköztársaság 1988. szeptember 7-én ratifikálta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 41. cikkéhez kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv aláírását, amellyel 1988. december 7-től elismeri az Emberi Jogok Bizottságának azt a hatáskörét, hogy más részes államok vagy a Magyar Népköztársaság joghatósága alá tartozó személyek panasza alapján az Egyezségokmányban rögzített jogok megsértése esetén ténymegállapító bizottságként járjon el, illetőleg állampolgáraink - ha a belső jogorvoslati lehetőséget kimeerítették - panasszal fordulhassanak az ENSZ Emberi Jogok Bizottságához. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:08
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (4. rész)
|

- A Javaslat mindezeknek megfelelően rögzíti az Alkotmánybíróság szervezetére és feladataira vonatkozó alapvető szabályokat, utalva arra, hogy az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről külön törvény rendelkezik. Kérdés lehet természetesen, hogy az alkotmánybíráskodást miért nem oldjuk meg a rendes bíráskodás keretei között, ahogyan ezt a közigazgatási bíráskodással tervezzük. Az előkészítő munka során elemeztük a különböző megoldások összefüggését a jogrendszeri sajátosságokkal, tradíciókkal és az egyes társadalmak jogi és politikai kultúrájával. Ennek alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy a magyar jogrendszer sajátosságainak, jogi és politikai kultúrájának - amelyben a bíróság sohasem működött a hatalom másik két ágához fogható társadalmi súllyal és tekintéllyel, olyan megoldás tűnik követhetőnek, amely sok tekintetben hasonló vonásokkal rendelkező jogi és politikai kultúrát kifejlesztő társadalmakban már igazoltan jól működik. Ez pedig az önálló, az igazságügyi szervezetrendszertől is független alkotmánybíróság. Az Alkotmányba természetesen ennek az intézménynek csak az alapvető elvei kívánkoznak, a részleteket külön törvény szabályozza majd. - A lelkiismereti és vallásszabadság maradéktalan érvényesülésének előmozdítása érdekében indokolt az Alkotmány honvédelmi kötelezettségre vonatkozó rendelkezésének módosítása. A fegyveres, illetőleg a katonai szolgálatot lelkiismereti, vallási okból nem vállaló állampolgárok számára szükséges megteremteni annak lehetőségét, hogy honvédelmi kötelezettségüket polgári szolgálattal teljesítsék. - Az Alkotmánybíróság létrehozásához, illetőleg az alternatív katonai szolgálat bevezetéséhez az Alkotmány módosítása mellett természetesen külön törvény megalkotása, illetve a honvédelmi törvény módosítása is szükséges. Ezért a rájuk vonatkozó rendelkezések hatálybaléptetését a Javaslat külön törvényre bízza. Ez egyebek közt azt is jelenti, hogy ennek a törvénynek a hatálybalépéséig az Alkotmányjogi Tanács továbbra is működik. A részleteket meghatározó és egyúttal az említett módosításokat hatályba léptető törvények benyújtása legkésőbb a nyári ülésszakon várható - mondotta az igazságügyminiszter. Ezután az egyesülési jogról szóló törvényjavaslatot taglalta. Mint mondotta: ez a javaslat a gyülekezési jogról beterjesztett törvényjavaslattal együtt a politikai rendszer reformjában, ezen belül jogállamiság kiteljesítésében az első konkrét jogalkotási lépésnek tekinthető.(folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:08
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (5. rész)
|

Szimbolikus értékű, hogy az e célok elérése érdekében tervezett jogalkotási folyamat kezdetét ez a két, mindenképpen a legalapvetőbb emberi szabadságjogok közé tartozó jog, az egyesülési és a gyülekezési jog szabályozása jelenti. A továbbiakban így folytatta: megújuló közéletünknek jelentős eseménye volt a törvénytervezetek helyenként éles, de termékeny társadalmi vitája. Aligha szorul bizonyításra - az Országgyűlés elé eterjesztett törvényjavaslatok ismeretében -, hogy a társadalmi vita tapasztalatait, eredményeit hasznosítottuk, a beterjesztett törvényjavaslatok a társadalmi vitára bocsátott tervezetektől jelentősen eltérnek. A társadalmi vita hatására egyszerűsödött, sőt a benyújtott szöveghez képest a bizottsági viták alapján - ahogyan ezt a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentésében foglalt javaslatok jelzik - tovább egyszerűsödött a szabályozás, konkrétabbá és egyértelműbbé vált e két szabadságjog gyakorlásának lehetősége. Úgy vélem, e két törvényjavaslat és előkészítésük demokratikus módszere erősítheti a bizalmat, és elősegítheti a társadalmi közmegegyezés kialakulását. - Az egyesülési és a gyülekezési jog két olyan egymáshoz szorosan kapcsolódó szabadságjog, amelynek szabályozása alapvetően meghatározza az állampolgároknak a közéletben való részvételét, szabályozásuk tartalma pedig a társadalom demokratizmusának fontos mércéje. Az egyesülési jog és a gyülekezési jog az emberek elidegeníthetetlen joga, amelyek demokratikus társadalomban csak olyan ésszerű korlátozásoknak vethetők alá, amelyek a társadalom és tagjai védelme érdekében szükségesek. Ebből következően a szabályozás alapeszméje az, hogy e szabadságjogok sem tekinthetők abszolút, vagyis korlátozhatatlan jognak, ám gyakorlásukat csak a büntetőjog által védett érdekek, illetőleg mások jogai és szabadsága korlátozhatja. - Az egyesülési jogról szóló törvényjavaslat mindezekre figyelemmel határozza meg e jog tartalmát, gyakorlásának módját, garanciáit és törvényes korlátait. Általános végrehajtási jogszabály alkotására vonatkozó felhatalmazás hiányában ezek a meghatározások kizárólagosak, más jogszabályok által nem módosíthatók. A javaslat terjedelme pedig azt mutatja, hogy az előkészítés során - figyelemmel a társadalmi vitákra is - arra törekedtünk, hogy elkerüljük a túlszabályozást, az egyesülési jog gyakorlásába való indokolatlan állami beavatkozást. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:09
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (6. rész)
|

- A törvényjavaslat abból az alapelvből indul ki, hogy az egyesülési jog alapvető szabadságjog, amelyet nem az állam ,,adományoz,,, hanem a népszuverenitásból következően mindenkit - bármilyen feltétel és megkülönböztetés nélkül - megillet. Tartalmát a javaslat úgy határozza meg, hogy az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy másokkal szervezeteket, a szervezet szervezettségi szintjét el nem érő közösségeket hozzon létre, illetőleg azok tevékenységében részt vegyen. E tekintetben a tervezett szabályozás nem ír elő semmiféle szervezeti formakényszert, az alapítókra bízza, hogy milyen típusú szervezetet kívánnak létrehozni. - E szervezetek minden olyan tevékenység végzése céljából létrehozhatók, amely összhangban áll az Alkotmánnyal és amelyet törvény nem tilt. E tekintetben a Javaslat mindössze két konkrét korlátot állít fel: az egyik, hoy az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre. Ez aligha szorul részletesebb magyarázatra. A másik, hogy társadalmi szervezet elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenység végzése céljából nem alapítható. Ennek indoka az, hogy az ilyen célú személyegyesülések a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján jöhetnek létre. A korábbi szabályozáshoz képest a Javaslat lényegesen egyszerűbben szabályozza az egyesülési jog alapján létrejövő szervezet megalakítását. Mindössze három feltételt ír elő a megalakuláshoz; ezek a következők: legalább tíz alapító tag mondja ki a szervezet megalakítását, állapítsa meg az alapszabályát, válassza meg ügyintéző és képviseleti szerveit. Ezt követően kérhető a társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele. A nyilvántartásba vétel azonban nem a megalakulás, hanem a jogi személlyé válás feltétele. A bíróság által történő nyilvántartásba vétel ebből következően nem tagadható meg, ha az alapítók a törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. - A társadalmi szervezet alapszabályával, a tagok jogaival és kötelességeivel, a társadalmi szervezet szervezeti rendjével kapcsolatban a javaslat csak azokat a minimális követelményeket határozza meg, mindössze két paragrafusban, amelyek elengedhetetlenek a jogi személlyé váláshoz, illetőleg amelyek a társadalmi szervezet demokratikus, önkormányzati elven alapuló belső működésének a garanciái. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:09
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (7. rész)
|

Az igazságügyminiszter kitért arra is, hogy a javaslat vitájában, de benyújtása óta is vitatott a társadalmi szervezet belső életével kapcsolatos szabályozás mértéke és mélysége. Utalt arra: megjelent olyan nézet is, miszerint a javaslat eme szabályai ,,gyámkodó,, jellegűek, mert ,,az ilyen típusú szabályra a polgári jogban van szükség; ha a szerződő felek megfeledkeznek valami lényeges kérdésben megállapodni, akkor a vitát a törvény rendelkezése dönti el. Egy társadalmi szervezetnek azonban nincsen szüksége ilyen mankóra ,, - idézett a Magyar Hírlap, 1988. december 14-i számából. - Kétségtelen, hogy - jóllehet az egyesülési jog szabályozása, még inkább vitája során alapvetően a közjogi megközelítés dominált - nem minden társadalmi szervezet közjogi jellegű. Sőt, az egyesületek túlnyomó részében éppen a polgári jogi viszonyok a jelentősebbek. Egységes szabályozás készült, éppen azért, hogy ne ,,diszkrimináljunk,, az egyes formák között, igyekezve megragadni azt, ami közös bennük; s úgy hiszem, a jogi személyiség minimális feltételéül adott szabályozás aligha tekinthető ,,gyámkodásnak,,. Annál is kevésbé, mert e szabályok egy része akkor lép előtérbe, ha a szervezet alapszabályai másként nem (vagy egyáltalán nem) rendelkeznek az adott kérdésben - mondotta. - A javaslat a korábbi szabályozáshoz viszonyítva új elvekből vezeti le az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek feletti állami felügyelet szabályozását. Megszünteti annak a lehetőségét, hogy az államigazgatási szervek a társadalmi szervezetek felett bármiféle általános jellegű törvényességi vagy szakmai felügyeletet gyakoroljanak. - A javaslat értelmében a társadalmi szervezet működésének törvényességét az ügyészség ellenőrzi, ám az ügyészség jogköre az ellenőrzésen túlmenően csak arra terjed ki, hogy felhívja a társadalmi szervezetet a törvényes állapot helyreállítására, illetőleg, ha ez nem következik be, a törvényesség helyreállítása céljából a bírósághoz fordulhat. - A törvényesség betartása érdekében a társadalmi szervezetre nézve kötelező döntést - az ügyész keresete alapján - kizárólag a bíróság hozhat. A bíróság döntési jogköre - a törvénysértés jellegétől függően - széles skálán mozog, a társadalmi szervezet törvénysértő határozatának megsemmisítésétől a társadalmi szervezet feloszlatásáig terjed. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:09
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (8. rész)
|

- Meg kell azonban jegyezni, hoy a társadalmi szervezetek is végezhetnek olyan tevékenységet, amelyet jogszabály feltételhez köt vagy egyébként szabályoz. Természetesen ezek a jogszabályok - más jogi személyekhez és magánszemélyekhez hasonlóan - a társadalmi szervezetekre is irányadóak. Ezért rögzíti a javaslat, hogy a társadami szervezetek ilyen tevékenysége felett értelemszerűen az illetékes állami szervek a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok alkalmazásával felügyeletet gyakorolnak. - A törvényjavaslat a társadalmi szervezetek gazdálkodásával kapcsolatban a legalapvetőbb szabályokat határozza meg: a társadalmi szervezet korlátolt felelősségét, vagyonának forrásait, illetőleg azt a lehetőséget, hogy a társadalmi szervezet - a célja megvalósításához szükséges gazdasági feltételek megteremtése érdekében - gazdasági vállalkozási tevékenységet is végezhet. Az e tevékenységre vonatkozó részletes, főleg pénzügyi szabályokat a Minisztertanács állapítja meg. Ez az egyetlen eset egyébként, amidőn a javaslat végrehajtó rendelkezésre ad felhatalmazást. - A társadalmi szervezet megszűnése esetére a javaslat a társadalmi szervezet kizárólagos hatáskörébe utalja a vagyonáról való rendelkezést. A vagyon kizárólag abban az esetben kerül állami tulajdonba, ha a vagyon hovafordításáról a társadalmi szervezet a megszűnése előtt nem rendelkezett. Az így állami tulajdonba került társadalmi szervezeti vagyont közérdekű célra kell fordítani és a felhasználás módját nyilvánosságra kell hozni - mondotta Kulcsár Kálmán, s a továbbiakban a politikai pártokra vonatkozó szabályozásról szólt. Emlékeztetett arra, hogy a javaslat nem határozza meg a kizárólagosság igényével az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek fajtáit, csupán - példálózó jelleggel - felsorol néhányat. Ebből következik, hogy a javaslat rendelkezései minden, az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetre vonatkoznak. Hangsúlyozta: az egységes és egyenlő szabályozásra törekvés azonban nem hagyhatja figyelmen kívül azt a társadalmi realitást, hogy e szervezetek között társadalmi jelentőségüket, funkcióikat, politikai súlyukat tekintve jelentős különbségek vannak. Ez teszi indokolttá a politikai pártra és a szakszervezetre vonatkozóan részben eltérő szabályok megállapítását. A javaslat deklarálja, hogy az egyesülési jog alapján politikai párt is létrehozható. A politikai párt az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek kiemelkedő fontosságú, számos sajátos jegyet magán hordozó típusa. E sajátosságok egyike, hogy a politikai pártra vonatkozó részletes szabályozás tartalmát a politikai rendszerben betöltött szerepe, a képviseleti rendszer és a választási rendszer szabályozása alapvetően befolyásolja. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:10
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (9. rész)
|

Ezért a politikai pártokra vonatkozó teljes szabályozás kialakítása nem ragadható ki a politikai rendszernek az új Alkotmány keretében történő komplex újraszabályozásából. Mindezekre figyelemmel a javaslat szerint a politikai pártnak a társadalomban betöltött szerepére az alkotmány rendelkezései lesznek az irányadók, s ezzel összhangban lehetséges néhány, a jelenlegi javaslattól eltérő rendelkezés, a politikai párt megalakulásának, nyilvántartásba vételének, felügyeletének, valamint megszűnésének szabályait tartalmazó külön törvény megalkotására. E törvény kimunkálása megkezdődött. Elkészülte után a szokásos törvényalkotási folyamatban társadalmi vitára bocsátják, s a vita tanulságai alapján kialakított végső változatot a kormány benyújtja az Országgyűlésnek. - A vita során megjelent olyan álláspont is, amely szerint ilyen külön törvény felesleges, illetőleg jogtalan. Felesleges, mert jogtalan, mert olyan diszkriminációt jelent ez, amelyet az általunk is aláírt nemzetközi szerződések, nevezetesen és főleg a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 2. cikkelye, s 22. cikkelyének 2. pontja tiltanak. Hogy szükség van rá, ezt már megindokoltam - mondotta az igazságügyminiszter, majd felolvasta a szerződés idézett fejezeteit. 2. cikkely ,,1. Az Egyezségokmányban részes valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az Egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. 2. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy alkotmányos eljárásukkal és az Egyezségokmány rendelkezéseivel összhangban gondoskodnak olyan törvényhozási vagy egyéb intézkedések meghozataláról, amelyek az Egyezségokmányban elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek, amennyiben ilyenek még nem volnának hatályban.,, 22. cikkely ,,1. Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteket alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:10
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (10. rész)
|

2. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők és a rendőrség tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.,, Ezután így folytatta: - Nem látom e szövegekben a vitában emlegetett diszkriminációra utaló rendelkezést. A konvenció szövegében található megkülönböztetési tilalom ugyanis teljesen világosan az egyesülési jogokat gyakorló személyekre, s nem a kialakítandó szervezetek típusára vonatkozik. A politikai párt súlya azonban megkövetelheti például, hogy 10 tagnál többen hozzák létre, vagy hogy az ország legmagasabb alkotmányjogi fóruma, az Alkotmánybíróság végezze el a regisztrációs eljárást, s ítélje meg a beterjesztett program alapján - minden esetleges befolyást kizárva, kételytől mentesen - azt, hogy a párttá alakult szervezet az Alkotmány keretei között kíván-e működni. S valószínűleg a felügyelet ellátása keretében a döntést is az Alkotmánybíróság hozhatja meg. Nem hiszem, hogy ez ,,diszkrimináció,, az idézett cikkelyek értelmében, legfeljebb ,,pozitív,, diszkrimináció, amit egy párt társadalmi súlya, politikai sebezhetősége, így fokozottabb jogi védelme indokol. S csak épppen megemlítem: a Német Szövetségi Köztársaság 1964. augusztus 5-én kelt törvénye az egyesületekről, 21. pragrafusával kifejezetten kiveszi a törvény hatálya alól a politikai pártokat. Ennyit a diszkriminációról. - Felmerült a vitában, s hadd térjek ki erre is, hogy a javaslat éppen a politikai pártra vonatkozó rendelkezéseivel politikai problémát old meg vagy kísérel megoldani jogi szabályozással. Politikai problémák jogi kezelése persze nem idegen a közjogtól a legdemokratikusabbnak tekintett társadalmakban sem, lévén, hogy a közjog szabályai politikai viszonyokat szabályoznak. Képmutatás lenne erről megfeledkezni. S a jogállam nem is azt jelenti, hogy a jog nem szabályoz politikai folyamatokat, pontosabban nem ad számukra keretet. Az azonban igaz - s erre már rámutatott a politikatudomány -, hogy minden politikai viszony nem oldható fel a jogban, mert ugyan feltehető, de valójában illúzió, hogy a politika joggá való oldásával eltávolítható a kockázat a politikából. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:11
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (11. rész)
|

Vannak folyamatok, amelyek politikai megoldást kívánnak, ám - és ez a jog szerepe már - a jognak megfelelő kereteket, jogi megoldásokat kell teremteni, hogy a társadalom folyamatai és következményei rendezett módon, a jogrend sérelme nélkül bonyolódjanak le, s az így keletkező ellentmondások és feszültségek kezelhetők legyenek. Véleményem szerint a javaslat ezt az utat követi. Nem old meg a politika helyett semmit, de megadja a szükséges jogi keretet a megoldásra. A szakszervezetekre vonatkozó kivételek indoka a szakszervezeti autonómiának - a nemzetközi egyezségokmányban is elismert - feltétlen garantálása. A továbbiakban a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatban foglaltakat indokolta meg Kulcsár Kálmán. - Hatályos jogrendszerünkben a gyülekezési szabadsággal kapcsolatos jogi szabályozás szűk körű, kizárólag a gyülekezési szabadsággal foglalkozó jogszabályunk egy 1945-ben kiadott belügyminiszteri rendeleten kívül - nincs. Ez a belügyminiszteri rendelet is elavult rendelkezéseket, jogrendszerünkben ma már ismeretlen jogi fogalmakat tartalmaz, ezért a javaslat hatályon kívül helyezi. - A gyülekezés jogi szabályozásának megoldatlansága nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy a gyülekezés, a tüntetés, a felvonulás ugyan a politika ,,kezdetlegesebb,, eszközei közé tartozik - egyik neves külföldi politikakutató szerint az utcai demonstráció nagyjából ugyanazzá vált a polgárok számára, mint a sztrájk a munkások számára, végső eszköz tehát, amely akkor veendő igénybe, ha már más lehetőségek kimerültek -, mégis bizonyos politikai kultúrákban, amelyek sajátos fejlődésük miatt több teret adnak a hangulatoknak, adott esetben az erőszaknak, amelyekben nem alakultak ki a politika fejlettebb ,,csatornái,, és a racionális politikai cselekvésre való készség társadalmi alapjai kevéssé fejlettek, éppen mert ezen a fokon könnyen erőszakossá fajulhatnak, a politikai cselekvés e formáit a hatóságok gyanakvással fogadják, igyekszenek eliminálni, így gyakorlati jelentőségük is túlnő a politikai kifejezés más lehetőségeihez képest. Fejlettebb, vagy mondjuk inkább: más politikai kultúrában is inkább a politikában az érdekérvényesítést tekintve hátrányos helyzetben lévők folyamodnak ehhez az eszközhöz. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:12
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (12. rész)
|

A demonstráció, a tüntetés természeténél fogva nagyobb teret ad a demagógiának, mint a megfontolásnak, ezért esetleg felületesen közvetítheti a politikai ,,üzenetet,,, ha mindenképpen figyelmeztetésnek is értékelhető. Az is világos azonban, hogy ha hosszabb szünet után nyílik meg a lehetőség a gyülekezésre, a demonstrációra, természetszerűen válik, legalábbis egy időre, a végső eszköz helyett kézenfekvő, szinte meggondolás nélkül alkamazott eszközzé. Mindezzel nem kívánnám lefokozni a jelentőségét, hiszen említettem már, hogy egyik legfontosabb szabadságjognak tartom, csak éppen érzékeltetni szeretném a szabályozása körül kialakult vita mélyebb összfüggéseit. - Így merült fel a kérdés: vajon szükséges-e egyáltalán szabályozni a gyülekezési jogot, nem elegendő-e csak az Alkotmányban történtő rögzítése? - Vannak államok, amelyek ezt az utat követik. Ilyen például az Egyesült Államok, amelynek az alkotmányához fűzött első kiegészítés megtiltotta a Kongresszusnak, hogy törvényt hozzon egyebek közt a polgárok békés gyülekezésével kapcsolatban. Nem lehetséges tehát további törvényi szabályozás, ezért a hatóságok, ha ezt szükségesnek látják, belátásuk szerint próbálják különféle módon szabályozni a gyülekezést. Ezeket a kísérleteket - néhány kivétellel - a Legfelsőbb Bíróság sorra-rendre alkotmányellenesnek nyilvánította. A lényeg az, hogy ilyen szabályozáshiányos jogrendszerben az alkotmánybíráskodási gyakorlat alakítja ki a szükséges korlátokat. Más államok azonban szabályoznak, éspedig részletesen szabályoznak. Hivatkozhatnék például a Német Szövetségi Köztársaságra, éspedig az 1953. július 24-én kelt szövetségi törvényre ,,A gyülekezésről és felvonulásról,,, amely a most benyújtott javaslathoz képest jóval részletesebb, s hadd tegyem hozzá: sok tekintetben nagyobb megszorításokat jelentő rendelkezéseket tartalmaz; vagy hivatkozhatnék a hasonló, 1953-ban kelt és 1968. október 23-án módosított osztrák szövetségi törvényre. - Vannak államok továbbá, amelyekben a szabályozás részletei a törvényi szinten kívül másutt is megjelennek, ahol a belügyminiszter, illetőleg a rendőrség kiterjedt hatáskörben jogosult intézkedni. Ilyen - tudomásom szerint - a francia szabályozás. Szeretném azonban világossá tenni: most sem, ahogyan korábban sem a beterjesztett javaslatban választott szabályozási módszer indokaként, hanem összehasonlító példázás miatt utaltam az említett országokra. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 22:12
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (13. rész)
|

A szabályozás szükséglete egyrészt a már hivatkozott Egyezségokmányból következik, másrészt és nyilvánvalóan pedig az eddigi, nem problémamentes gyakorlatból. - Általánosságban megállapítható, hogy napjainkban az alapvető emberi jogok - köztük a gyülekezési jog - gyakorlásának korlátozhatatlansága sehol a világon maradéktalanul nem érvényesül. Nem érvényesülhet már csak azért sem, mert a legfontosabb társadalmi és állami érdekek, nemkülönben mások jogainak és szabadságának védelméről egy állam sem mondhat le. A szabályozatlanság ellen szól, hogy a szabályozatlanság sem a gyülekezési jog gyakorlásának oldaláról, sem az állami szervek feladatai szempontjából nem megnyugtató. A szabályozatlanság ugyanis nem nyújt biztonságot az állampolgár számára, hiszen tisztázatlan, hogy a gyülekezési jogát hogyan, milyen feltételek mellett gyakorolhatja. Ugyanakkor ez a helyzet a hatóságoknak sem kedvez, mert egyértelmű jogi előírások nem rögzítik azt, hogy mikor jogosultak e jog gyakorlását esetleg korlátozni. A fentiek alapján úgy érzem, nyugodtan állítható, hogy a jogbiztonság érdekében feltétlenül szükség van a gyülekezési szabadság, mint alapvető szabadságjog törvényi szintű szabályozásra. A gyülekezési jog - mint ahogy az egyesülési jogról szólva már utaltam rá - sem állami adomány, hanem mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelynek gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (együttesen: rendezvények) tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják. A rendezvény résztvevői jogosultak a közösen kialakított álláspontjukat az érdekeltek tudomására hozni. Ebből következik az, hogy a gyülekezési jog szabad gyakorlása elválaszthatatlan kapcsolatban van a szólásszabadsággal és az úgynevezett petíciós joggal, hiszen e jogok biztosítása nélkül nem is beszélhetünk ténylegesen a gyülekezési szabadságról. Miután azonban a javaslat tárgya a gyülekezési jog, ezért nem kerülnek részletezésre sem a szólásszabadság, sem a petíciós jog gyakorlásának más, a gyülekezéssel nem kapcsolatos szabályai. (folyt. köv.)
1989. január 9., hétfő 22:13
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (14. rész)
|

- A társadalmi vitákon a törvénytervezetet az a kritika érte, hogy egyrészt túlságosan korlátozó jellegű, másrészt pedig túlzottan is liberális. Ez a kritikai észrevétel mindkét formájában értelmezhetetlen. Értelmezhetetlen két okból - mondotta Kulcsár Kálmán. Kifejtette: egyrészt a szabályozás azt az elvet követi, hogy amit a törvény nem tilt, azt szabad. Ennek megfelelően minden félreértés elkerülése végett a javaslat kifejezetten kiveszi a hatálya alól azokat a rendezvényeket, amelyekre még ez a szabályozás sem vonatkozik. Másrészt értelmezhetetlen, mert a ,,túlságosan korlátozó,, vagy éppen ,,liberális,, jelleg megállapítása szubjektív. Felhívta a figyelmet arra, hogy a már említett német szövetségi törvény jóval több korlátot állít fel, nem is szólva a francia gyakorlatról. Sőt az Egyezségokmányban is több, valóban szubjektíve értelmezhető korlát szerepel. Vannak viszont liberálisabb szabályok is, amelyekkel összefüggésben azonban nagy lehet az önkényes értelmezés veszélye. Ezt követően így folytatta: a gyülekezési jog gyakorlásának korlátja a javaslat szerint az, hogy nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. E jog gyakorlásának szinte minden alkotmányban és a nemzetközi jog által is rögzített további alapfeltétele a békés jelleg. A vitában megjelent az a számomra, a jogász számára furcsán hangzó érv, miszerint ez a ,,mások jogaira és szabadságára,, való hivatkozás már csak azért is értelmetlen, mert a gyülekezési jog eleve csak mások sérelmével valósítható meg. Hiszen például az utcai közlekedést, az embereknek ama ,,jogát,,, hogy közlekedjenek, kivétel nélkül minden demonstráció zavarja. Az ilyen érvelés számomra keveset mond. Arról nem szólok, hogy ez a kitétel ugyanabban az Egyezségokmányban szerepel, amelynek más cikkelyeit egyetértően hivatkozzák az előbbi nézetet hangoztatók; hiszen vagy elfogadunk egy okmányt vagy nem. De üres az érvelés, mert ennek alapján csupán egyetlen jog lenne, mások jogai sérelmére tekintet nélkül gyakorolható: a gyülekezés. S mi indokolná ezt? Miért kellene elviselni a nyilvánvaló többségnek az aránytalan jogsérelmet? Mert, ha már a vitában a közlekedésre hivatkoztak, hadd idézzem fel a javaslat 6. paragrafusának (1) bekezdését, amely éppen ,,a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járó,, gyülekezésről szól. De általánosabban: minden joggal lehet élni, és lehet visszaélni. (folyt. köv.)
1989. január 9., hétfő 22:13
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (15. rész)
|

S itt nyilvánvalóan az arányokról, a különböző jogok egyeztetéséről, s adott esetben a joggal való visszaélésről van szó. Utaltam már a gyülekezésnek, a demonstrációnak társadalmi és politikai kulturális összefüggéseire, s arra, hogy ez a jog esetleg éppen a politikai érdekkifejezés szempontjából hátrányos helyzetűek eszköze, s olyankor válik igazán jelentőssé, ha az adott időben, politikai kulturában vagy a probléma természetéből fakadóan kevés a lehetőség más politikai eszközök használatára. A ,,mások jogainak és szabadságának sérelme,, kitételt ebben a kontextusban értelmezve az arányok kérdése jogilag kielégítően kezelhető. S ha az arányok megítélésében viták lesznek, mert lehetnek, a bírói gyakorlat kialakítja majd a megfelelő mértéket. - Annak érdekében, hogy a gyülekezési jog törvényesen és rendeltetésszerűen gyakorolható legyen, a javaslat a gyülekezési jog gyakorlását, ha az közterületen történik, előzetes bejelentéshez köti. Ennek a bejelentésnek azonban nem az a célja, hogy az államigazgatási szerv a rendezvényt engedélyezze. A gyülekezési jognak, mint alapvető szabadságjognak a gyakorlása ugyanis nem igényel előzetes állami hozzájárulást. A bejelentés azonban lehetőséget ad arra, hogy az államigazgatási szervek - elsősorban a rendőrség - felkészüljenek a gyülekezési jog gyakorlása, illetőleg a közrend, a közlekedés zavartalanságának a biztosítására. - A bejelentéshez kapcsolódóan meg kell említeni, hogy a javaslat - szűk körben és kivételesen - lehetőséget ad arra, hogy a rendőrség a meghatározott feltételek esetén a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, illetőleg időben való megtartását megtiltsa. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy ez a tiltás nem általában a gyülekezési jog gyakorlása, illetőleg a tervezett rendezvény megtartása elé állít korlátot, hiszen az adott rendezvény nem a bejelentésben megjelölt helyszínen és időben megtartható lenne. A tiltás tehát kifejezetten csak arra irányul, hogy a rendezvényt ne ott, vagy ne akkor tartsák meg. - A javaslat megfelelő garanciát nyújt a gyülekezési jog szabad gyakorlásának védelme érdekében, ugyanis a rendezvény megtartását megtiltó határozat ellen közvetlenül a bírósághoz lehet fordulni. - Egy rendezvény megszervezése és annak megtartása a szervezők részéről fokozott figyelmet, gondosságot és ezzel együtt felelősséget igényel. Ennek megfelelően a rendezvény rendjének megteremtése elsősorban a szervező feladata, ebben azonban kérésére a rendőrség, és más arra illetékes szervek is közreműködnek. (folyt. köv.)
1989. január 9., hétfő 22:14
|

Vissza »
|
 |

Kulcsár Kálmán expozéja (16. rész)
|

Fel szeretném hívni ezzel kapcsolatban arra a figyelmet, hogy a rendőrségnek a rendfenntartó szerepe alapvetően nem a rendezvény feloszlatására irányul, hanem a gyülekezési jog szabad, külső behatásoktól mentes gyakorlásának biztosítására. Ennek érdekében történik például a forgalomelterelés, illetőleg egy ellentüntetés során az esetleges atrocitások megelőzése. - A javaslat lehetőség ad arra, hogy a rendezvény résztvevői, amennyiben a rendezvényt feloszlatják, a feloszlatás jogszerűségét bíróság előtt vitathassák. Végezetül azokról a javaslatokról szólt Kulcsár Kálmán, amelyeket mérlegeltek ugyan, de végül is elvetésük tűnt célszerűnek. Ilyen például a zárt helyiségben tartott nyilvános gyűlésekre vonatkozó bejelentés. Vannak országok, amelyekben ez is bejelentési kötelezettség alá esik, például a Német Szövetségi Köztársaságban. A kormány mégis úgy döntött, hogy a bejelentés kötelezettségét csak a közterületeken szervezett rendezvény esetében írja elő a javaslat. Az általános szabályok szerint természetesen zárt helyiségben sem szabad bűncselekményt elkövetni vagy erre felhívni, hiszen az általában a büntetőtörvény erejénél fogva tilos, és ilyen esetben ha a hatóság tudomására jut, amúgy is köteles eljárni. Gyakorlatilag nagyon nehéz lenne azonban itt az esetleges törvényes korlátozáshoz szükséges feltételeket megállapítani, egyáltalán a határokat megvonni - hangsúlyozta. Hasonlóan problematikus lenne a külföldiek részvételét vagy magatartását a gyülekezés során szabályozni. El nem utasítható, hiszen a gyülekezés nem állampolgári, hanem emberi jog, a szabályozás pedig - a magyar állampolgárokra is érvényes szabályokon túl, jóllehet például az osztrák törvény tartalmaz speciális rendelkezéseket - gyakorlatilag szinte megoldhatatlan problémákkal járna - mondotta. Úgy vélekedett, hogy a javaslat a demokrácia érvényesülését, a véleménynyilvánítás szabadságának előmozdítását, a közéleti aktivitás széles körű kibontakozásának elősegítését szolgálja. Ennek alapján kérte, hogy az Országgyűlés a benyújtott törvényjavaslatokat fogadja el. (MTI)
1989. január 9., hétfő 22:14
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|