|
 |
 |
 |

A Magyar Politikatudományi Társaság közgyűlése
|

1989. január 9., hétfő - A Magyar Politikatudományi Társaság hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémián tartotta meg 1988. évi közgyűlését.
A Társaság legmagasabb fóruma nem volt határozatképes az eredetileg tervezett napirendhez: az évi beszámoló feletti vitához s annak elfogadásához, illetve a tisztújításhoz. Ezért a közgyűlést levezető elnök, Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára azt javasolta, hogy e feladatokat később, egy szakosztályi vitaüléshez kapcsolt közgyűlésen végezzék el a Politikatudományi Társaság tagjai. E bejelentést követően Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter tartott előadást Az alkotmányozás dilemmái címmel. Kifejtette többek között, hogy hazánkban a politikában nyilvánosan résztvevő társadalmi rétegek és csoportok körében mindig erős volt az alkotmányosság eszméje. Utalt az új alkotmány társadalmi és politikai előkészítése során felmerülő félelmekre is, például, hogy az alkotmányban leírandó politikai rendszer a tekintélyelvű (autoritatív) politikai rendszer lebontódásának egy átmeneti szakaszát tükrözve rögzítődik, és ezzel eltorlaszolhatja az utat a további fejlődés elől. Kulcsár Kálmán hangsúlyozta előadásában, hogy a mi alkotmányozásunk folyamatában a konszenzus lehetőségének megteremtése kiemelkedő jelentőségű politikai elem. A képviselendő elvek és értékek közül kiemelte a magyar államiság nemzetfenntartó szerepét, az alkotmányosság eszméjét, az önkormányzat elvét. Az európai alkotmányfejlődés fő vonalából pedig átveendőnek mondotta a hatalomgyakorlás megosztásának államszervezeti technikává vált klasszikus elvét, az emberi jogoknak nem csupán deklarálását, hanem garanciális biztosítását, megvalósításának állami kötelezettségét valamint a szociális jogállam eszméjét. A politikai pártokról szólva hangsúlyozta: a jog önmagában nem teremt valóságos lehetőséget a politikai pártok formálódására,vagy a meglevő szervezetek párttá alakulására, csak keretet adhat, s úgy, ahogyan azt a valóságos folyamatok igénylik. E vonatkozásban az alkotmánynak csak egyetlen rendelkezést kell tartalmaznia, amely kimondja: az országban csak olyan politikai szervezetek működhetnek, a pártokat is ideértve, amelyek elismerik az alkotmányt - így a működés politikai és jogi feltételei azonosulva jelentkeznek - fejezte be előadását Kulcsár Kálmán. Az előadást vita követte. (MTI)
1989. január 9., hétfő 17:35
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|