|
 |
 |
 |

Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülése (2. rész)
|

A képviselők fokozott védelmét szolgálta Filló Pál (Budapest) indítványa. Javaslatára bekerült a tervezetbe, hogy a képviselőnek - amennyiben megbizatásának teljesítése miatt hátrány érné - joga van az Országgyűlés elnökéhez fordulni, s annak közbenjárását kérni. Bödőné Rózsa Edit (Csongrád megye) a többi között figyelmeztetett arra, hogy megérett az idő az Országgyűlés szervezeti rendjének átfogó felülvizsgálatára, hiszen a Parlament működését nem a jelenlegi feszített munkatempóhoz szabták. Olyan szervezet kialakítását sürgette, amely jobban igazodik a képviselők igényeihez, hatékonyabban segíti őket felelősségteljes munkájukban. Szigethy Dezső (Győr-Sopron) felvetése nyomán a jogi bizottság úgy határozott: javasolja az ügyrendelőkészítő bizottságnak, hogy újólag vegye fontolóra a bizalmatlansági szavazás intézményének rögzítését a Házszabályokban. Tallóssy Frigyes (Budapest) az Alkotmány módosítását is érintő kész szövegtervezettel szolgált e javaslathoz. Részletes indítványa a többi között kimondaná: ,,Ha a Minisztertanács által kért bizalmat az Országgyűlés nem adja meg, illetőleg az országgyűlési képviselők egyharmada a bizalmatlansági indítványnak helyt ad, a Minisztertanács vagy annak tagja köteles lemondani.,, A módosított ügyrend tervezete intézkedik a név szerinti szavazásról is, azzal, hogy annak elrendeléséhez legalább 50 képviselő írásbeli indítványára van szükség. Molnár Ferenc (Szolnok megye) - a közvélemény fokozott érzékenységére emlékeztetve képviselőtársait - túlzottnak tartotta ezt a megkötést, s azt ajánlotta, hogy a korábbi rendelkezést megtartva 30 javaslattevő legyen elegendő a név szerinti szavazáshoz. A bizottság támogatta ezt az indítványt, s arra a szabály-változatra voksolt, amely szerint a képviselők a névsoron bejegyzett aláírásukkal adják nevüket döntésükhöz. A délutáni órákig tartó tanácskozás következő napirendi pontjának tárgyalását az időközben határozatképtelenné vált bizottság elnapolta. Úgy döntöttek, hogy az egyesülési és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatokhoz érkezett újabb módosító javaslatokat - decemberi ülésükön már részletesen tárgyalták a jogszabály-tervezeteket - kedd reggel, a Parlament munkájának felújítása előtt tárgyalják meg. (MTI)
1989. január 6., péntek 19:22
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|