|
 |
 |
 |

Az Országgyűlés jogi-, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülése (1. rész)
|

1989. január 6., péntek - Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének részvételével ülést tartott pénteken a Parlament jogi-, igazgatási és igazságügyi bizottsága. A testület az Országgyűlés január 10-én folytatódó ülésére készülve csaknem ötórás vitában áttekintette a törvényhozás ügyrendjének, a Házszabályoknak a módosítási tervezetét.
A megújuló Házszabályok érthetően igen élénk vitát váltottak ki az ülésen, hiszen a várhatóan napokon belül életbe lépő tervezet magának a parlamenti munkának, a képviselők lehetőségeinek, kötelezettségeinek meghatározója lesz az elkövetkezendő hónapokban. Ezzel magyarázható, hogy az ügyrendmódosítást előkészítő bizottság 71 szakaszból álló, vaskos tervezetéhez ez alkalommal is javaslatok, módosítások tucatjait fűzték a képviselők. Ugyanakkor a javaslatok mérlegelésénél némi zavart okozott a Házszabály-módosítás ideiglenes jellege. Számos képviselő ugyanis olyan indítványt terjesztett elő, amely az Alkotmány, illetve más magasszintű jogszabály újrafogalmazását is szükségessé tenné. A testület az ilyen ,,határesetekben,, úgy foglalt állást, hogy e javaslatokat továbbítják az új törvények előkészítőinek, illetve egyelőre félreteszik ezeket a problémákat. Ilyen ideiglenesen ,,elnapolt,, felvetés volt Barcs Sándor (országos lista) többek által is támogatott javaslata: határozottan szögezzék le az ügyrendben, hogy a miniszterelnöknek szuverén joga a kormány tagjainak kiválasztása, s az Országgyűlés e döntést tudomásul veszi. Elfogadásra ajánlotta viszont a bizottság Király Zoltán (Csongrád megye) javaslatát, hogy maradjon ki a szövegtervezetből az a megfogalmazás, miszerint ,,minden olyan politikai, gazdasági vagy egyéb tevékenység, illetőleg magatartás, amely ellentétben áll a társadalom érdekeivel, összeférhetetlen a képviselői megbizatással,,. A képviselő szerint ez olyan tág meghatározás, amelynek alapján jóformán bárkit felelősségre lehetne vonni. Ezzel kapcsolatban saját példája nyomán felhívta a figyelmet annak a képviselőnek a kényes helyzetére, aki úgymond a ,,hivatalos,, politikai irányvonallal kerül szembe. (folyt.köv.)
1989. január 6., péntek 19:16
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|