Rendszerváltás és az MTI

	Magyar sajtószabadság
--------------------- Washington, 1990. július 9. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Budapestről Szénási Sándor következik, az ő témája a magyar sajtószabadság. - "A kiszolgáltatott többség" - így érzékeli és így érzékelteti önmagát a kormányzó erők egy része, ha nem a többsége: a sajtóról van szó. Ez már hetente vitatéma. Legutóbb attól robbant fel, hogy egy parlamenti bizottság - amelyben természetszerűen a kormánypártok vannak többségben - elfogadott egy határozatot arról, hogy az úgymond gyanus sajtóprivatizációs eljárások megakadályozása érdekében a kormány gyakoroljon felügyeletet a privatizáció felett - addig legalábbis, amíg erről törvény nem születik. Ezt a lépést most az ellenzék úgy értelmezte, hogy a kormány a sajtóra magára óhajtaná rátenni a kezét - arra a sajtóra, amelyet Csurka István következetesen kormányellenesnek illetve szabaddemokrata-pártinak nevez - és még sok minden másnak is. Például olyan - a múlt rendszerben korrumpálódott - emberek gyületekezetének, akik - éppen a privatizáció révén átmentve magukat -, most ott folytatják, ahol abbahagyták. Csurka Istvánnak valóban van oka az elkeseredésre. Úgy tűnik, hetilapja a Magyar Fórum megszűnik. Néhányezer olvasója nem tudja eltartani - bár a főszerkesztő legutóbbi vezércikkében politikai indítékokat lát a kiadó döntése mögött. Az indulatok mindenesetre újra magas fokon vannak. Csurka István nyilatkozik a Népszabadságban, a sajtóprivatizációs bizottság elnöke a 168 órában - abban a rádiós hetilapban, amelyről Csurka egyébként kijelentette, hogy több interjút újságíróinak nem ad, mert elfogultnak tartja. A televízió heti politikai összefoglalójában az MDF-hez közel álló főszerkesztő hevesen kikel az újságírók függetlensége és szabadsága ellen, mivel ez - ahogy ő mondja: "nem létezik". (folyt.) 1990. július 9., hétfő
Vissza »

	- Magyar sajtószabadság - 1. folyt.
Erre viszont Csurka István szavai rímelnek ismét, aki a Népszabadságban bocsánatkérést, megtérést követel, és azt hogy az újságírók végre ne a nemzet ellen írjanak - és főleg: ne a kormány ellen - amely, mivel a többség választotta meg, hát igazán a nemzet kormánya. Az valóban érdekes helyzet, hogy amennyiben a Magyar Fórum című hetilap elhullik, amely mégiscsak közel állt Antall József pártjához - bár néha keményen bírálta is -, a vezető kormányerőnek végképp nem lesz saját, vagy legalábbis félsaját orgánuma. A Hitel című folyóirat, amelyet a Magyar Demokrata Fórum egykori elnöke, az Antall-t megelőző Bíró Zoltán vezet, előszöris inkább kulturális kiadvány. Másrészt: hiszen éppen Bíró volt az, aki Antall párton belüli hatalmát korlátozni szerette volna a legutóbbi közgyűlésen. A lapok többsége - úgymond - "független" - bár egyelőre nem tudni: mit is jelent ez. Rendszerint külföldi tőke is finanszírozza őket. Az Esti Hírlapba - hónapokkal ezelőtt ez volt az egyetlen délutáni pesti lap - külföldi tőke lépett be. Ha megegyeznek, részesedése 40 százalék lesz. A Magyar Nemzet egy svéd céggel tárgyal - 50 százalékról. A Magyar Hírlap elsőként lépett külföldi házasságra. A vidéki lapok egy részét - ingyen és 100 százalékban - megszerezte az Axel Springer. A televíziónál és a rádiónál nincsen változás, ennek eladásáról nincs is szó - különösen, hogy az ideiglenes köztársasági elnök nemrég nevezte ki a televízió élére Hankiss Elemér szociológust, a rádió élére pedig Gombár Csaba politológust. Két neves, pártoktól független, demokratikusan elkötelezett emberről van szó. Mindezeken kívül a Szocialista Pártnak vannak még lapjai. Ám ezektől - ahogy a választmány elnöke közölte - szabadulni szeretne. De hogy egyszerűen visszaadják-e a lapokat, vagy eladják őket - és ha igen: kinek -, nem tudni. Nem tudni igazából azt sem, hogy a külföldi részvényesek befolyásolják-e ezeket a lapokat. A nyilvánosságra hozott nyilatkozatok szerint: nem. (folyt.) 1990. július 9., hétfő
Vissza »

	- Magyar sajtószabadság - 2. folyt.
Nem tudni azt sem, hogy a magyar részesedés viszont milyen irányvonalakat szab meg. A megfigyelőnek úgy tűnik: az a vád hogy a lapok kormányellenesek lennének, nem áll meg, hacsak a tényközlés nem minőssül ennek. Eddig a lapok eddig meg-megírták, hogy a kormánynak sok fontos dologban mennyire nincs koncepciója. Hogy a miniszterek néha össze-vissza nyilatkoznak, majd a sajtóra próbálják ezért hárítani a felelősséget. Az egyik legutóbbi botrány az volt, amikor az Esti Hírlap lehozta, hogy a pénzügyminiszter milyen áremeléseket tervez. Aztán az áremelés szándékát a miniszter cáfolta: közölte, hogy ez az újságírói fantáziában létezik csak - és íme, néhány nap után nyilvánosságra hozták az áremelések csomagtervét. Persze ezek átemeneti feszültségek. A kezdeti amatőrizmustól egyetlen kezdő kormány sem szabadulhatna meg - éppen ezért a mostani vitákban ezek az ügyek inkább ürügyek mint valódi ügyek. Az ellenzék régen mondogatja, mennyire központosító jellegűek a kormány szándékai - legyen szó az önkormányzati törvényről, a privatizáció mértékéről, sőt egyáltalán a privatizációról - hiszen eddig a vezetés a tőkésítések leállításával borzolta inkább a kedélyeket. És végül: akár legyen szó a sajtóról. Túl sok a kritika - mondják többségi oldalról; kevéssé díszítő jellegű, nem segítő szándékú - és így tovább. Persze nehezen hihető, hogy egy sajtó - ha igazán az -, másmilyen is tudna lenni, mint kritikus. Meg hát túlságosan emlékeznek még a pozitívumokat követelő egypártrendszer sajtóirányítására - hogy most, amikor a kormánypártiságot mint kritériumot állítják a tömegkommunikáció elé, ne borzongjon meg mindenki újra. Meg ne borzongjon meg mindenki újra attól, ha előírják, mi számít nemzetinek - és kinek...? +++ 1990. július 9., hétfő
Vissza »