|
 |
 |
 |

Külügyi tájékoztató
|

1990. július 6., péntek - Magyarország tiranai
külképviseletén immár 37 albán állampolgár keresett menedéket. Az
óráról órára változó, zavaros helyzetet jól jellemzi, hogy három
gyermeket szülei időközben hazavittek, a nagykövetségen tartózkodók
száma péntek délelőttre így ,,apadt,, le 37-re. A legfrissebb
fejleményekről péntek délben Szokai Imre külügyminisztériumi
helyettes államtitkár tájékoztatta az újságírókat a
Külügyminisztérium átszervezése alkalmából tartott
sajtókonferencián.
Szokai elmondta, hogy az egyre dagadó tiranai menekülőhullámra az ott dolgozó diplomáciai képviseletek közösen keresik a megoldást, annál is inkább, mivel csaknem valamennyi nagykövetségre jutott a boldogulásukat külföldön remélő menekülőkből. Magyarország abból indul ki, hogy az albán kormánynak - nemzetközi szerződések alapján - biztosítania kell a külképviseletek zavartalan működéséhez szükséges feltételeket. A másik rendezőelv, hogy csak olyan megoldás fogadható el, amely szavatolja a menedéket keresők sértetlenségét. Ezzel együtt a helyettes államtitkár reményét fejezte ki, hogy a Tiranában kialakult feszültség nem zavarja meg Albánia közeledésének folyamatát az európai együttműködéséhez.
A tájékoztatón szóba kerültek a NATO és Magyarország esetleges közeledéséről keringő hírek is. Ezzel kapcsolatban Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára hangoztatta: Magyarország arra törekszik, hogy széles alapokra helyezze nemzetbiztonságának szavatolását. Ezt a célt szolgálja a kapcsolatok minél szélesebb körének feltárása, ápolása a politikai szférától kezdve a kontaktusok emberi jogi vetületéig. A kapcsolatok formálása során Magyarország figyelembe veszi, hogy az észak-atlanti szövetség a jövőben is az európai helyzet fontos, meghatározó tényezője marad. Az államtitkár világossá tette, hogy a NATO és Magyarország közeledésének intézményes formájára egyelőre nincs konkrét javaslat az asztalon, ám Magyarország minden bizonnyal élne a lehetőséggel, ha megfigyelői státuszt ajánlanának fel számára a NATO politikai szervezetében.
A tárca megújuló szervezeti rendjével kapcsolatban a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az operatívabb munka érdekében csökkent a különféle főosztályok száma, ám jelentősebb létszámleépítést egyelőre nem hajtottak végre. A külképviseleti hálózat áttekintése, ésszerűsítése egyébként a kormány napirendjén szerepel. (MTI)
1990. július 6., péntek 15:14
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|