|
 |
 |
 |

Ülést tartott az Országos Szövetkezeti Tanács (1. rész)
|

1990. július 6., péntek - Módosította alapszabályát,
megválasztotta a soros elnököt és elfogadta munkaprogramját az
Országos Szövekezeti Tanács, amelynek ülését pénteken a budapesti
Rege Szállóban tartotta meg.
Az alapszabály módosítása fölött élénk vita alakult ki, amely körvonalazta: az 5 országos szövetkezeti szövetség által létrehozott OSZT hajlandó sorai közé fölvenni köteléken kívülieket, más területek szakszervezeti szövetségeit, amennyiben azok képviselni óhajtják magukat ebben a szervezetben. Az OSZT mindenképpen nyitott lesz - ennek szükségességét hangoztatták a vitában.
Ezután nyílt szavazással megválasztották a tanács soros elnökét, Szilvasán Pálnak, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke személyében; a jövő év végéig tölti be a tisztet. Az elnök elmondotta: arra van szükség, hogy a szövetkezetekről, sorsukról és fejlesztésükről a józan szakmai értékelés alapján döntsenek, ne pedig a manapság oly gyakori indulatok vezessék a határozatokat. Való igaz, hogy az OSZT korábban a politika járszalagjára került, ám a jövőben semmiképpen sem akar diktálni, nem akar politikai nézeteket képviselni, hanem a szövetkezeti demokrácia erősítésén, a szövetkezeti élet fellendítéséért tevékenykedik.
A tanács állást foglalt a 68. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából; ebben emlékeztet arra, hogy napjainkban 6747 szövetkezet, több mint 5 millió tagot tart nyilván hazánkban, a tagok jelentős része két, sőt több szövetkezetnek is tagja. A szövetkezeti vállalkozásokban részt vevő tagok és alkalmazottak a nemzeti jövedelem negyedének létrehozói, a lakossági szolgáltatásoknak közel a fele a szövetkezetekhez fűződik. A magyar szövetkezeti mozgalom történelmének meghatározó időpontjához érkezett - írja az állásfoglalás -, a szövetkezetek bizalommal fogadják a rendszerváltozást követően kiépülő demokratikus jogállam és piacgazdaság megteremtésére irányuló célkitűzéseket, és készek közreműködni azok megvalósításában. (folyt.köv.)
1990. július 6., péntek 15:04
|

Vissza »
|
 |

Ülést tartott az Országos Szövetkezeti Tanács (2. rész)
|

Indítványozzák, hogy az állampolgárok szövetkezési szabadságának alkotmányos elveit rögzítve mielőbb készüljön új törvény a szövetkezetekről, garantálva a szövetkezés nemzetközileg elfogadott alapelvének betartását, a gazdasági jogalkotás versenysemlegességét. A szövetkezetek javasolják: az érdekképviseleti szervek kapcsolatrendszerét szabályozza az Országgyűlés olyan törvényben, amely a döntések szakmai megalapozása során a szövetkezők véleményének kifejtését, illetve figyelembevételét lehetővé teszi. (MTI)
1990. július 6., péntek 15:07
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|