|
 |
 |
 |

Tájékoztató a kormány üléséről
|

1990. július 6., péntek - A kormány éjszakába nyúló üléséről László Balázs szóvivő pénteken délelőtt tájékoztatta a sajtó képviselőit. Bejelentette, hogy a kormány állásfoglalása szerint az idén korlátozni fogják a kiugróan magas vállalatvezetői kereseteket, mégpedig úgy, hogy a prémium összege nem haladhatja meg az éves alapbér 100 százalékát. Szabályozzák azt is, hogy a vállalatigazgatók mennyi és milyen jellegű másodállást tölthetnek be. A csütörtöki ülésen arról is döntés született: a Minisztertanács javasolni fogja az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, hogy a minimálbéreket legalább 5100-5200 forintban állapítsák meg. Ez az intézkedés egyébként 800 ezer dolgozó fizetésének felemelését jelentené, s körülbelül 3 milliárd forintot igényel.
Szó volt a Minisztertanács ülésén a Ford Motor Co. magyarországi székhelye létesítésének állami garanciáiról is. A gazdasági társaságként létrejövő, 100 százalékosan amerikai tulajdonban lévő cég 60-70 millió dolláros beruházással gépkocsi-alkatrészeket gyártó üzemet alakít ki a Videoton székesfehérvári telephelyén. A kormány garantálja, hogy az új cég az első 10 év során mentesül az adófizetés kötelezettsége alól, ugyanakkor a Ford kötelezettséget vállalt arra: az így megtakarított adó értékének megfelelő összeget Magyarországon fekteti be. (MTI)
1990. július 6., péntek 12:11
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Tájékoztató a kormány üléséről (1. rész)
|

1990. július 6., péntek - A kormány éjszakába nyúló üléséről
László Balázs szóvivő pénteken délelőtt tájékoztatta a sajtó
képviselőit. Elmondta, hogy az éjjel fél 12-ig tartó tanácskozás
egyik legfontosabb napirendi pontja az év hátralévő részére szóló
munkaterv kialakítása volt. Az előterjesztések szokásos
mennyiségénél legalább háromszor több téma került szóba: a szándékok
szerint 204 ügyet, köztük 46 törvényjavaslatot vitatna meg a kormány
az év végéig. Júliusban tervezik megtárgyalni például a földtulajdon
rendezésének kérdését, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás új
rendszerét, augusztusban foglalkoznak a napidíjemeléssel, s
decemberben tűzi napirendjére a kormány a Művészeti Alap
újraszabályozásának ügyét.
A csütörtöki ülésen a kormány állást foglalt amellett, hogy korlátozni szükséges a vállalati vezetők keresetét. Mégpedig úgy, hogy a prémium felső határa ne haladhassa meg az éves alapbér 100 százalékát. A szigorítások közé tartozik az is, hogy a vállalatigazgató legfeljebb egy további vállalatnál lehet a vállalati tanács vagy a vezetőség tagja, illetve legfeljebb három vállalatnál választható az ellenőrző bizottság tagjává. Az igazgató nem lehet vezető tisztségviselője a saját vállalatához hasonló tevékenységet folytató gazdasági társaságnak. További korlátozás, hogy az igazgató részére végkielégítés csak a munkaviszonyának közös megegyezéses megszüntetése, vagy határozott idejű munkaviszonyának megszűnése esetén fizethető. A végkielégítés legfeljebb a hat havi átlagkereset összegét teheti ki.
A Minisztertanács megállapította azt, hogy a felgyorsult infláció miatt szükség van a minimálbérek felemelésére. Javasolja az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, hogy a minimálbér összege 5100-5200 forint legyen. Ez az intézkedés 800 ezer dolgozó fizetésének emelését jelentené, s 3 milliárd forintot igényel.
Foglalkozott a kormány a Ford Motor Co. magyarországi székhelye létesítésének állami garanciáival is. A gazdasági társaságként létrejövő, 100 százalékosan amerikai tulajdonban lévő cég 60-70 millió dollár értékű beruházással gépkocsi-alkatrészgyártó üzemet kíván kialakítani a Videoton székesfehérvári telephelyén. Az új üzem - amely a tervek szerint már az 1993-as Ford-modellekhez is gyártana alkatrészeket - körülbelül 200 magyar munkavállalónak ad munkalehetőséget. (folyt. köv.)
1990. július 6., péntek 14:17
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Tájékoztató a kormány üléséről (2. rész)
|

László Balázs emlékeztetett arra, hogy az amerikai céggel még az előző kormány folytatott tárgyalásokat a kormánygaranciákról, ám ezeket a jelenlegi kabinet túlságosan engedékenynek találta. Ezért új tárgyalásokat kezdtek a Forddal a kondíciókról. A megállapodás szerint az első 10 évben mentesül az adófizetés alól az amerikai cég. Ugyanakkor a Ford kötelezettséget vállalt arra, hogy az így megtakarított adó értékének megfelelő összeget Magyarországon fekteti be. A kormány ülésén egyébként megállapodtak arról is, hogy a külföldi befektetések megkönnyítése érdekében beruházási kódexet dolgoznak ki.
Előterjesztést fogadott el a kormány a személyi jövedelemadóra vonatkozó törvény módosításával kapcsolatban. Technikai kérdésről van szó - mondotta László Balázs - ám sokakat kedvezően fog érinteni. Eszerint az adóhatóság által feltárt, jóhiszeműen be nem vallott jövedelemrész összegét annak az évnek a jövedelméhez kell hozzászámítani, amelyben valójában megszerezték.
A rendőrségről szóló rendeletet is módosítja a Minisztertanács, újraszabályozza a rendszámtáblák kiadásának rendszerét. Ezután a rendőrség engedélye alapján az értékesítő cég, vagy akár egyéni vállalkozó is kiadhatja - megfelelő összeg ellenében - a gépkocsi tulajdonosának a rendszámtáblát.
A Bécs-Budapest világkiállítás felügyeletével is foglalkozott a Minisztertanács. Rövidesen várható a végleges kormányzati döntés a világkiállításról - mondotta a szóvivő - de addig is szükségesnek tartják, hogy létrehozzanak egy kormánybizottságot, amelynek élén Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere áll. A dunai vízlépcső kormánybiztosát is kijelölték Sámsondi Kis György, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium főtanácsosa személyében. Botos Józsefet az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezetésével bízták meg.
Ezen az ülésén is részletesen foglalkozott a kormány a gazdasági gyorscsomag terveivel, ezekről Matolcsy György, a miniszterelnöki hivatal államtitkára a közeli napokban ad tájékoztatást. László Balázs kiemelte: a kormány koncepcionális állásfoglalást hozott arról, hogy privatizációt és nem reprivatizációt tervez, azaz az eredeti tulajdonos legfeljebb csak elővásárlási jogot élvezhet.
A szándékok szerint megváltoznak az állami vállalatokra vonatkozó egyes jogszabályok, annak érdekében, hogy erősödhessenek a piaci viszonyok, s az állami vagyon védelme az eddiginél hatékonyabb lehessen. (folyt. köv.)
1990. július 6., péntek 14:23
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
 |

Tájékoztató a kormány üléséről (3. rész)
|

Ehhez tartozik az is, hogy a vállalati tanácsok - a jogszabály megjelenésétől számítva 60 napon belül - értékeljék újra az igazgatók tevékenységét, és erősítsék meg, vagy mentsék fel őket. Amennyiben ez utóbbi történne, írjanak ki nyilvános pályázatot az állás betöltésére.
A Foglalkoztatási Alap idei felhasználása is szerepelt a kormány ülésének napirendjén. Megállapították, hogy az Alap kimerülőben van, így pótlólagos pénzekkel kell feltölteni. Az előrejelzések szerint az idén 30-40 ezerrel növekedhet a munkanélküliek száma, s év végére megközelítően 80-100 ezer munkanélküli lesz Magyarországon. Nő a munkanélküliség időtartama is, ma már átlagosan 100 nap. Mivel külföldről érkező támogatások nem fordíthatók munkanélküli segélyre, így a kormány tervezi, hogy olyan közhasznú infrastrukturális beruházásokat szervez, amely munkaalkalmat teremt, s egyúttal vonzóbb a külföldi tőke számára is. (MTI)
1990. július 6., péntek 14:26
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|