|
|
|
|
Állja-e Maradona a német ,,páncélos,, rohamát - Mondiale-döntő:
mint négy éve (1. rész)
|
Szabó Sándor, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Bariból:
1990. július 6. péntek - Vasárnap este a római olimpiai stadionban az olasz szervezők elmondhatják: Finito Befejeződik a 14. labdarugó világbajnokság, amely nézőszámban és bevételben egyaránt minden idők rekordját hozta. Az itáliaiak a jelentős profitnak okkal örülhetnek, de az más kérdés, hogy a döntőben nem ezt a párosítást várták...
A Mondiale ,90 negyedik versenyhetének utolsó napján ismétlődik a sporttörténelem. Az aranymérkőzésen újra Argentina és az NSZK csapata tusakodik, akárcsak 1986. június 29-én, a mexikóvárosi Azték stadionban. Négy éve a mexikói magaslatokon a dél-amerikaiak Brown és Valdano találataival kétgólos előnyt szereztek, ám a hajrában jött Rummenigge és Völler (2:2), és még mielőtt a nyugatnémetek a hosszabbítás esélyein kezdték volna törni a fejüket, a 84. percben Burruchaga beállította a 3:2-es végeredményt.
Az olasz Metropolisban küzdő két válogatott közül az NSZK hatodik, Argentina pedig a negyedik alkalommal kísérli meg a végső győzelem kiharcolását. Ez a múltban a nyugatnémeteknek (1954, 1974) és a dél-amerikai legénységnek (1978, 1986) egyaránt két-két alkalommal sikerült. Amelyik válogatott tehát az ,,örök városban,, nyer, az feliratkozik a korábban három-három elsőséget kiharcolt Brazilia és Olaszország mögé. A futball-világbajnokság mindig az európai és dél-amerikai stílusok különharcát is jelentette. Így van ez 1930 óta, amikor megkezdődött a nyári olimpiák után a legkedveltebb sporteseménynek számító sorozat Uruguayban. Nos, Európa ezúttal Franz Beckenbauer szövetségi kapitány legényeiért szorít, tudniillik a vb-aranyérmek számát tekintve a következő a helyzet 13 csúcstalálkozó után: Dél-Amerika - Európa 7:6.
Egyébiránt ez lesz a tizedik döntősorozat, amikor nem a rendező ország válogatottját koronázzák meg. Négy alkalommal, 1934-ben Olaszországban, 1966-ban Angliában, 1974-ben az NSZK-ban, és 1978-ban Argentinában volt példa arra, hogy a hazai pálya előnye a szó szoros értelmében aranyat ért.
Ami a döntő mérkőzés játékvezetőjének személyét (a mexikói Codesal) illeti, közép-amerikai sípmester még sohasem dirigált fináléban. Ez az elismerés tízszer európai, két alkalommal pedig dél-amerikai - közelebbről: brazil - bírónak adatott meg. Az 1950-es vb-t nem lehet ilyen tekintetben lajstromozni, hiszen a négy válogatott hat találkozón körmérkőzést vívott - megjegyzendő, mind a féltucatot európai bíró vezette. (folyt.köv.)
1990. július 6., péntek 14:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|