 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Reggeli hírek - 1/2. folyt.
|

Moszkvában bejelentették, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusa a terveknek megfelelően hétfőn fog megnyílni annak ellenére, hogy fokozódik a feszültséget a párt reformpárti és konzervatív szárnya között. A párt szóvivője azt állítja a kongresszus megtartásának megszavazása merő formalitásnak bizonyult, amelyre meleg és konstruktív légkörben került sor. A BBC moszkvai tudósítója szerint azonban a szóvivő által vázolt helyzet szöges ellentétben áll a pártéletben az elmúlt hónapok során uralkodó feszültséggel. Egyes radikálisok közölték, kilépnek és külön pártot alakítanak ha nem sikerül jelentős változásokat eszközölniük a kongresszuson.
Egy több mint 90 ország részvételével megtartott londoni konferencián megegyezés született a lépések kérdésében amelyek nagymértékben csökkentenék a világ ózonrétegét rongáló vegyianyagok használatot. A résztvevők kötelezték magukat, hogy az ezredfordulóra betiltják a klorofluor karbonok használatát, ugyanakkor ez az első alkalom, hogy megegyezés jött létre az ózonréteget rongáló egyéb gázok használatának korlátozására is. +++
1990. június 30., szombat
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|