 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

- Magyar-német kereskedelmi kapcsolatok - 1. folyt.
|

A ma tartott ülésen Kádár Béla annak a reményének adott kifejezést, hogy a két német állam egyesülése nem csökkenti a gazdasági kapcsolatok fejlődésének ütemét, hanem további lehetőségeket kínál, különös tekintettel a mai keletnémet területeken várható nyugatnémet fejlesztésre és beruházásokra.
A kedélyek további megnyugtatására jelezték, hogy még ősszel szakértői bizottság vitatja meg azokat a problémákat, amelyek a két Németország valutauniójából származhatnak a magyar-német kereskedelmi kapcsolatokban.
Kérdésekre válaszolva a nyugatnémet gazdasági miniszter kétségbe vonta a magyar tévé Hírháttér című adásában tegnap este elhangzott adat helyességét, mivel a tévéműsorban szereplő Érsekcsanádi államtitkár is pontosította a számadatot, amelyből egyértelművé vált, hogy az NDK-piacon elképzelhető kereskedelmi visszaesés Magyarországnak aligha okozhat egy milliárd márka veszteséget, hiszen - mint Kádár Béla miniszter is hozzáfűzte - az egész magyar-keletnémet gazdasági kapcsolat értéke nem éri el az egy milliárd márkát.
A sajtótájékoztatón szó volt az NDK közös piaci felvételéről is. Ezzel kapcsolatban Haussmann rámutatott arra, hogy ez az első eset, amikor egy volt kommunista ország tagja lesz az Európai Közösségnek. Hozzátette: az így szerzett tapasztalatokat később jól gyümölcsöztethetik Magyarország csatlakozásnál, amit egyébként Bonn határozottan támogat. Gyakorlati tanácsként a nyugatnémet fél javasolta, hogy Magyarország folyamatosan vegye át és alkalmazza a Közösség jogi és műszaki normáit. +++
1990. június 29., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|