 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Magyar-NDK gazdasági kapcsolatok
|

--------------------------------
München, 1990. június 22. (SZER, Magyar híradó) - Miközben a magyar-francia kereskedelmi forgalom - ami egyébként nem kiemelkedően jelentős - idén április végéig a tavalyi megfelelő időszakhoz képest 20 százalékkal növekedett, a magyar-keletnémet gazdasági kapcsolatok - és erre Antall József tegnap Bonnban ki is tért - veszedelmes mértékben csökkennek.
Milyen következményei lehetnek annak, hogy az NDK-partnerek sorozatban föl akarják mondani, illetve föl is mondják a kereskedelmi szerződéseket? Eddig már 50-60 millió rubel értékű a sztornírozás, és ez feltehetően tovább folytatódik.
Az okokról és a következményekről Vadász Jánost kérdezem:
- Július 2-ika a kulcsdátum: akkor sok minden megváltozik ebben a vonatkozásban is. Életbe lép a valutaunió, eltűnik a keletnémet márka. Ez azt jelenti, hogy az NDK gyakorlatilag megszűnik KGST-tag lenni; a nyugatnémet piacgazdaság részévé válik, sőt többről van szó: ezen keresztül a közös európai piac részévé is válik.
Magától értetődik, hogy ebben a pillanatban az egész magyar-keletnémet külkereskedelem is konvertibilis alapokra helyeződik, és ennek a változásnak elég kellemetlen következményei vannak Magyarországra nézve - legalábbis rövid távra. Gondoljunk arra, hogy az évtizedek során nagyon szoros és intenzív magyar-NDK gazdasági kapcsolat alakult ki.
Az NDK a KGST-én belül viszonylag - ezt hangsúlyozom - a legfejlettebb technológiát képviselő, legfejlettebb termékszerkezetet gyártó gazdaság. A közös forgalom tavaly még a 60 milliárd forintot is meghaladta, az egész magyar külkereskedelem körülbelül 6 százalékát képviselte - ami itt nagyon tekintélyes arány. De az összetételét tekintve még fontosabb ez a forgalom: a termékszerkezetét tekintve. (folyt.)
1990. június 22., péntek
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|