 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Nyilatkozat
"A Magyar Néppárt szombati országos gyűlése nem legitim módon
lett összehíva, a manipulációk nem tették lehetővé, hogy bármiféle
változtatásban bízva az országos gyűlésen részt vegyünk. Az ott
résztvevő 127 fő az országos gyűlés megválasztott küldötteinek csak
54 százaléka, ez a párt alapszabálya értelmében döntésképtelen. Így
az ott elfogadott határozatok eleve érvénytelenek, az ott
megválasztott vezetés sem legitim."
SZER, Világhíradó:
Új elvárásokkal szerveződik a Magyarok Világszövetsége
"A XX. század nagy történelmi viharai minden harmadik magyart
elsodorták hazájából, s noha javarészük a szülőföldjén maradt, mégis
idegen állam polgára lett. Így érthető, hogy 1938-ban majd kereken
30 évvel később 1968-ban meg, illetve újjászervezeték a
magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó szövetséget, ám a célok,
módszerek között összehasonlíthatatlan volt, és maradt mind máig a
különbség.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Németország: hogyan hat a valutaunió a tőzsdére? - 1.
|

Bonn, 1990. június 21. csütörtök (MTI-Panoráma) - Az
NSZK-ban többséginek mondható az a vélemény, hogy a július elsejével
életbe lépő német-német pénzügyi, gazdasági és szociális unió
elvileg nem árthat meg az NDK-ban is hivatalos fizetési eszközzé
való erős német márkának. Maga Helmut Kohl kancellár a napokban az
Egyesült Államokban külön is hangsúlyozni kívánta: a Bundesbank -
mint legfelsőbb valutáris hatóság törvényes feladatához hűen - az
NDK-ban is szavatolni fogja a márka szilárdságát.
A nyugatnémet takarékbetétkönyv-tulajdonosok érdekvédelmi közösségének vezetője, Steuer elnök az MTI tudósítójának kifejtette: elvileg valóban nincs ok az aggodalomra, de szervezete rövid távra, 12-18 hónapra bizonyos nyugtalansággal néz az elkövetkező időszak elé. Rövid távon ugyanis esetleg áremelkedések várhatók. Szilárd meggyőződés azonban, hogy ha a Bundesbank keményen kezébe veszi az ügyet, akkor ismét rendbe hozhatja a dolgot, ám ez már nem az eredeti árszinvonal helyreállítását, hanem a további áremelkedésnek a megakadályozását, azaz az árstabilitás új szinten való rögzítését jelenti.
A valutauniónak a tőzsdére gyakorolt várható hatásáról nehéz egyértelmű kijelentéseket tenni, mert nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni. Oly sok, még ismeretlen befolyást szükséges felmérni, hogy egyszerűen lehetetlen egyértelműen pozitív vagy negatív mérleget vonni. Steuer elnök mindenekelőtt arra utal: a valutaunió bevezetésével növekszik a pénztömeg kiáramlása, így erősődik az értékpapírok iránti kereslet, süllyednek a kamatok, magasabbak lesznek a részvényárfolyamok.
Ha azonban a dolognak ezt az oldalát látjuk, akkor azt is látni kell - emlékeztet Steuer -, hogy a túl erős pénztömegnövekedés következtében megmozdulnak az árak is. Ez nem tesz jót az árfolyamoknak, mert az emberek attól kezdenek majd tartani, hogy a pénzpolitika reagál, vagyis kamatnövelésre kerül sor, márpedig ez mindig visszafogó hatással van a tőzsdére. Tehát a valutauniónak a tőzsdére gyakorolt hatásáról csak erős kérdőjellel lehet beszélni. (folyt.)
1990. június 21., csütörtök 11:42
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|