|
|
 |
|
 |
A magyar belpolitika
|
--------------------
Washington, 1990. június 25. (Amerika Hangja, Esti híradó) -
Szénási Sándor a jelenlegi magyar belpolitikai helyzetről ad - az ő
különleges perspektívájából - áttekintést:
- Szüksége van-e egy De Gaulle-ra Magyarországnak? - A kérdés
alig tréfa, ha többen is felteszik, márpedig a hétvégén két lapban
is megjelentek olyan cikkek, amelyek a korábbi figyelmeztetésekkel
szemben, amelyek az erőszaktól óvtak, most az erő alkalmazását
kívánják a magyar politikai és közéletben.
A Magyar Hírlapban egy újságírónő úgy véli, ebben az országban
most olyan helyzet van, mint 1958-ban Franciaországban, ahol az
időhúzó, torzsalkodó parlamenti játszadozás tragédiába vitte volna
az országot, ha nincsen a "hosszú Charles", vagyis De Gaulle.
Csurka István hetilapjában, a Magyar Fórumban azt írja: "A
magyar parlament döntésképtelen, lám még a címer ügyében sem tudott
megegyezni, míg az országban káosz van, fenekedés, voltaképpen
csendes ellenforradalom." Hogy kik vívják ezt az ellenforradalmat? A
szerző szerint részben a régi rend emberei, akik ma is kezükben
tartják a gazdaságot és a vidéki hatalmi posztokat. Ám részben alig
félreérthető célzások hangzanak el az ellenzék címére is, amely az
előbbi állítás szerint "felelőtlenül ráhagyja a kormányra, hogy az
kolduljon helyette a világban hiteleket, hagyja, hogy a vezető erők
önbizalmukat veszítsék, vergődjenek" satöbbi.
Csurka is úgy véli, az alakuló demokráciának nem ártana, ha némi
tettlegességgel csinálna nagyobb helyet magának. Majd cikkét így
fejezi be: "Meglehet, ki kell menni az utcára. Igen, koronás zászlók
alatt, vagy lyukasak rúdjával a kézben." Mármost a lyukas zászló
ugye ötvenhat forradalmát jelképezi, a rúd pedig a szerző szerint a
valamilyen mértékben elkerülhetetlen erőszakot. (folyt.)
1990. június 25., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A magyar belpolitika - 1. folyt.
|
Az első felháborodott válaszok már megszülettek a két írással.
Sőt ennél továbblépve, a Hiány című szociálliberális folyóiratban
tartalmi elemzés is foglalkozik éppen a Magyar Fórum nevű
hetilappal, kezdve Csurka István tavaly antiszemita ízűnek nevezett
megnyilatkozásaival, folytatva olyan kijelentésekkel, hogy a néhány
ezer magyar újságíróból pár száznak meg kellene már tanulnia, mi az
a félelem, egészen az Apák és fiúk című, szintén Csurka írásig,
amelyben a bolsevizmus és a liberális ellenzék között vonatik
párhuzam.
Kevéssé születik azonban válasz arra, miért ezek a
szélsőségesnek tekinthető hangok, miért a félelem egy úgynevezett
ellenforradalomtól. Hogy miért kellene egy De Gaulle-hoz hasonlatos
erős - értsd a parlament feje fölött kormányzó - államférfiú?
Első megközelítésben mindez világos kritika Antall József
személyével kapcsolatban, aki pártja jobboldali radikálisainak nem
tudja, tán nem is akarja beváltani reményeit. De egy másik
megközelítésben a hagyományos magyar mentalitásról is szó van, amely
mindig szeretne a feje fölött egy apukát, egy bölcs, jóságos,
azonban népét, gyermekét - ha kell - megfenyíteni is képes
uralkodót.
Ez a két szempont igaz, mégis ennél többről van szó. Ez a több
azt is jelenti, hogy közelednek a döntő helyhatósági választások,
miközben a sorokat már megzavarta a köztársasági elnök
megválasztására kiírandó népszavazás ténye, amely nem tudni egyelőre
milyen eredményeket hozhat.
Aztán figyelembe kell venni azt is, hogy az Antall-féle kormány
egyelőre alig működőképes. A parlamentben előterjesztései nincsenek,
rábízza a honatyákra, hogy ők javasoljanak, vitázzanak, vagy
döntsenek. (folyt.)
1990. június 25., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A magyar belpolitika - 2. folyt.
|
Olyannyira így van ez, hogy Orbán Viktor, a Fidesz parlamenti
frakciójának vezetője már kilátásba helyezte, hogy amennyiben a
kormány nem hajlandó normálisan funkcionálni, társaival együtt
kivonul az ülésteremből.
Szó van azután arról még, hogy a gazdaság tökéletes összeomlását
nem lehet sokáig leplezni, jön az ősz, a kormánnyal szembeni 100
napos türelmi idő vége. Jönnek az áremelések, az elbocsájtások,
Magyarország hitelképessége a mélyponton van, a tokiói pénzpiac
egyelőre nem is hajlandó besorolni az országot a nemzetközi
hitelskálába, márpedig enélkül pénzt nem ad senki.
Egyszóval itt van egy kaotikus helyzet, másfelől itt van egy
gyenge, ellenzékére szoruló hatalom, amelyet az egyezkedésből
kimaradt parlamenti ellenzék is támad - és saját, egyre hangosabban
követelődző jobbszárnya is. Meg kell jegyezni azonban, hogy eközben
az erős kéz követelése egyelőre még európai ízzel történik.
Végül is gondoljuk meg, nem Horthy-t kívánják vissza, hanem De
Gaulle-re vágynak, ami azért más. Részben, mert De Gaulle nem
kereszténykurzust csinált, és nem egy abszolut, totalitárius
hatalmat. Másrészt - szemben Horthy-val - sikeresnek bizonyult. Ez a
különbség jelzi, hogy ha szélsőséges követelésekről van is szó, az
még nem a szélsőségek szélsősége. (folyt.)
1990. június 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
- A magyar belpolitika - 3. folyt.
|
Maradjunk azonban a fő kérdésnél, amelyet Csurka István tesz
fel: "Lehet-e erőszakmentes a diktatúrából a demokráciába való
átmenet?" A kérdést az eddiginél jobban hitelesíti, hogy nemcsak az
MDF radikálisai gondolkodnak el ezen, hanem a liberális értelmiség
egy része is. Valóban: képes-e ez a több szálból összeálló parlament
működőképes jogállamot teremteni? Átlátja-e, mit csinál egyáltalán?
Előfordult-e már bárhol a világban, hogy átmenet nélküli szabadság
szakadt a társadalom nyakába? Olyan társadalom nyakába, amely
egyelőre megfogalmazatlan, nem differenciált.
Létezhetnek-e olyan pártok - amelyek igazából nem is pártok,
gyűjtőpártok csupán - mögülük pedig hiányoznak konkrét
érdekcsoportok konkrét összefogásai. Nem beláltható-e, hogy ugyanez
érvényes a parlamentre is?
Súlyos, és még csak érlelődő kérdésfeltevések ezek, amelyekre
egyetlen megfigyelő sem adhat elsietett választ. Az erőszak
lehetőségéről azonban egy félhivatalos, sőt - legyünk őszinték:
egyelőre titkolt - állítást mondhatok. Megbízható források szerint a
megszüntetett Munkásőrség által beszolgáltatott fegyverek közül
hiányzik 10 ezer darab.
Hol lehetnek ezek a fegyverek - amennyiben a hír igaz? Tudjuk,
hogy folyik egy titkos fegyvercsempészet Jugoszláviába -,
pontosabban Koszovóba. Odakerültek-e, vagy Magyarországon vannak -,
és ha igen: kinek a kezében, és mire kívnja ezeket a fegyereket ez a
kéz felhasználni? Mert "erős kéz" követelése fenn, és fegyverek lenn
-, ez aztán igazán rossz konstrukció. +++
1990. június 25., hétfő
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|