|
 |
 |
 |

Visszhang (2. rész)
|

Mindenesetre a 21. perctől egyformán 10 fősre csökkent csapatok kényszerűen felforgatott hadrendben folytatták a mérkőzést, amelynek a ,,létszámcsökkentés,, után Jürgen Klinsmann adott új fordulatot. Az Internazionale-t erősítő szőke csatár valósággal a hátára vette a nyugatnémet együttest, és afféle egyszemélyes támadósorként többször is lehetetlen helyzetbe hozta a holland védelmet. Mintaszerű perdítése után itáliai klubtársa, Andreas Brehme egyébként ugyancsak szépségdíjas gólja már csak a kegyelemdöfést jelentette. Ugyanakkor a hollandoknál a pályán maradt világsztárok jobbára csak ,,pislákoltak,,, s azon kívül, hogy Ronald Koeman az utolsó előtti percben értékesített egy 11-est, adósok maradtak nem csupán az eredményes, de a mutatós játékkal is. Gullit keveset vállalt magára, aranylabdás társa, van Basten pedig még nála is jobban eltűnt a mezőnyben.
Leo Beenhakker, a hollandok szövetségi kapitánya, akinek ez volt a búcsúmérkőzése a válogatott kispadján, reálisan értékelte a látottakat.
- Kiesésünk logikus következménye teljesítményünknek - mondta. - Ezen a világbajnokságon sajnos nem tudtuk megmutatni igazi erőnket, azt, hogy valójában mire is vagyunk képesek. Egyúttal számomra azt is igazolta az NSZK elleni mérkőzés, hogy milyen kevésen múlik a győzelem vagy a vereség, mint ahogy példa volt erre a délutáni argentin - brazil összecsapás is. Nagyon megviselt bennünket Rijkaard kiesése, addig mi voltunk a jobbak. Sajnálom, hogy így kellett befejeznem munkámat a holland válogatott élén.
Franz Beckenbauer is józanul fogalmazott, amikor boldogságát nem titkolva, így fogalmazott:
- Nemcsak jobbak, szerencsésebbek is voltunk
A vb után a válogatottól Beenhakkerhez hasonlóan búcsút vevő egykori labdarugó kiválóság hosszasan méltatta Klinsmann heroikus teljesítményét, majd így folytatta:
- A szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy a második félidőben immár a jogtalanul kiállított Rudi Völlerért is harcolniuk kell. Ennek megfelelően űztük-hajtottuk a hollandokat, akik véleményem szerint, a végére kondicionálisan teljesen összeomlottak. Nem mehetek el szó nélkül ugyanakkor a bírók működése mellett. Hihetetlen, hogy mit művelnek, ha így folytatják, nevetségbe fullad a világbajnokság. x x x (folyt.köv.)
1990. június 25., hétfő 10:28
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|