|
|
 |
|
 |
Romániai Magyar Szó - interjú a főszerkesztővel 1.
|
1990. június 21. csütörtök (MTI-Panoráma) - Fél éve élnek a
diktátor nélkül Romániában. Mi változott, kié a hatalom? Mi történt
az Egyetem téren? Mit tesznek, tehetnek a magyarok, és mit az
újságírók. Erről beszélt a napokban Budapesten járt Gyarmath János,
a Romániai Magyar Szó cimű lap főszerkesztője az MTI-Panoráma
munkatársának adott interjúban.
- Még csak (vagy már) fél év választ el bennünket tavaly
decembertől. Ceausescu és felesége halott, kimondatott: halott a
diktatúra is. De emlékszünk márciusra, Marosvásárhelyre és most
megint Bukarestre. Közben a választásokon túlgyőzte magát Iliescu és
a Nemzeti Megmentési Front. Nincs számottevő ellenzéki erő a
parlamentben. A politika jobb híján ismét az utcán formálódik,
láttuk milyen áldozatokkal. Mi változott? Változott-e valami
egyáltalán?
- Ceausescuék halával nem múlt ki a rendszer. A választások után
- bár nem kérdőjelezhető meg a szavazásái procedúra egészének
törvényessége - ott tartunk, s ez a legnagyobb félelme ma az
embereknek, hogy konzerválódhat az egypártrendszer, mivel a
parlamentben teljesen sarokba szorultak az ellenéki erők. A Front fő
vetélytársai, a Nemzeti Liberális Párt és a Nemzeti Parasztpárt nem
tudott teret nyerni. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kisebb
polgári pártok, de az egyszerű román emberek is a Romániai Magyarok
Demokratikus Szövetségétől (RMDSZ) várják a határozott fellépést,
lévén a második legjelentősebb politikai tényező a törvényhozásban.
A valós élet sem sokban változott. A diktátor kiszolgálóinak
többsége ma is szerephez jut. Láttuk ezt Marosvásárhelyen, most
Bukarestben is, és tudjuk, hogy egyszerüen nem tüntek el a secusok,
köztünk élnek, tízezrével, mint ahogy a pártitkárok és a
nómenklatúra többi tagja is.
- A bukaresti tüntetéssorozat azért mégis azt mutatja, hogy a
románok is törekednek az önszerveződésre, ha nem is olyan sikerrel,
mint a magyarok Erdélyben.
- Ez igaz, de döbbenetes volt számunkra, hogy tőlünk,
magyaroktól várták a fordulatot. Bukaresti szerkesztőségünkben tíz
percenként csengett a telefon, izgatott hangok kérdezték: mit
csináltok? Hogyhogy mit? - kérdeztünk vissza, természetesen a lapot.
Erre azt felelték: hagyjátok abba, gyertek segíteni a térre. Persze,
nem lehetett tudni, hogy nincsenek-e közöttük provokátorok. Az egyik
telefonálótól megkérdeztem: Marosvásárhely napjaiban ki állt ki
mellettünk? A férfi hangja elcsuklott, majd ezt mondta: igaza van.
(folyt.)
1990. június 21., csütörtök 15:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|